KUKÁBA KÜLDÖTT MÚLT! – Gazdag Erzsik városa lett és lesz, Szombathely

Nehezemre esik nem szólni, érthetően, értelmesen és magyarul!
Talán, mert éppen arról szól a legújabb agyrém Szombathelyen, aki beszélni tanított, érthetően, értelmesen és magyarul! Mint sokunkat!
Nagyanyám helyett volt ő a nagyanyám!
Szavait másolva, eltanulva formáltam az enyémeket, rigmusait, rímeit hordoztam a képzelet tarisznyáiban, s váltam eggyé meséivel. Nem voltam én ezzel egyedül szülővárosomban, Szombathelyen!

Végül az élet úgy hozta, hogy nem lehettem senki, s most végignézhetem, ahogy Vele együtt senkivé válnak a példaképeim! Mind, akik valaha naggyá tették ezt a várost, akik lelkiségét, szellemiségét jelenthették. Mennek mind a kukába, mert nem férnek bele a kádéenpés-fideszes jövőteremtésbe, a „találjuk ki Szombathelyet” baromságaiba!

Egy esztendővel a minden szartúróról megemlékező emlékév után most éppen lehúzzák a klozettba Gazdag Erzsi minden rezdülését! Marad utána egy hitvány giccs, egy ákombákom tábla, – amit ezek jónak láttak! – ott, ahol valaha az otthona volt, de céljai, szándékai mind elbuknak. Mert senkinek nem fontos az ötvenhat szellemét egyedüliként felvállaló, a gyermekversek naiv világába menekült költőnő!

Sebesi Böske nem érdemli meg, hogy – ezek elviseljék -, hogy felemlegethessük őt, legalább az általa hátrahagyott értékek szintjén!

Kidobhatják végre a szemétbe a gondosan félbehajtogatott, majd az életlen ollóval félbenyiszált papírlapokat, melyekre az immár soha, sehol, senki számára nem fontos verseit írta, gépelte, miközben nagyokat slukkolt a cigarettából.
Mert ezeknek nem számított, hogy volt, hogy létezett egy költőnő, akit örömmel ölelt magához a költőóriás, Weöres Sándor, akit Kodály Zoltán büszkén fogadott társul, amikor a valódi magyar zenét éltette Szombathely városában.

Szemétbe jutnak immár ők is, Szombathely szemete lesz Weöres és Kodály is – mert soha nem tagadnák meg Gazdag Erzsi örökét! Szemétbe került Gál Ferusz József, szemétbe Káldi János, Cs. Nagy István. Kuntár Lajos is csak arra volt jó, hogy nevével kitüntethessék a laoszi bérfirkászt! Szemétbe kerülnek rendre Derkovits Gyula pillanatai, melyek Szombathelyhez köthették – majd idővel mehetnek a szobrok Lenin és Ságvári után a hulladéktelep raktáraiba!

Az értékek helyébe kaptunk mi már szétlőtt és rozsdát rohadó acéllemezt, melyet soha, senki, semmiért nem lesz képes tisztelni a szombathelyi temető hősi halottai között. Kaptunk köpönyegét szaggató Szent Márton püspököt, holott a gúnyát éppen a katona, Márton felezte, s a püspöknek ehhez már semmi köze nem volt! Kaptunk a fél várost elspóroló város makettet, éveken át idétlen diadalívet a városhatárra, kaptunk a szélben imbolygó istenszobrokat – mert ezeknek ez az érték!

Erzsi Néni! Kedves jó nagymamám!
Bocsáss meg nekünk… fáj, de nagyon szar alakok lettünk, mind, akiknek megtanítottad, miként kell szólni érthetően, értelmesen és magyarul! Kussolunk és bambán tűrjük, ahogy ezek itt minden mocskukkal fölénk terpeszkednek! Pedig Te ezt akartad:

„Éljetek tisztán és bűntelen, szolgáljátok az embereket, Vas megye és Szombathely polgárait. Szeretettel foglalkozzatok azzal a maroknyi író-alkotó művésszel, akik itt élnek köztünk, köztetek.”