AVE SAVARIA, AVE POPULUS PANNONIAE!? – avagy a cukipofa „fővédnök” jelmezbálja

Harmincöt évvel ezelőtt történt…
Szombathelyen, a Művelődési és Sportház színpadán lépett fel a Piramis együttes. A zenekar, mely 1975-től 1981-ig az ország legnépszerűbb formációja volt, teltházas, polgárpukkasztó és zajos fellépései után, a főszereplő távozása után, négy főre apadva hirdette meg előadását.

A „nagy buli” után viszonylag szerény nézőszámot produkálva, vagy két tucat rajongó előtt kezdték meg a műsort.

Nyögették a nótákat, azok meg, ott lent, csápoltak, pogóztak, rendesen!

A negyedik szám után, kihasználva a viszonylagos csöndet, egy meglehetősen borgőzös hang kezdett üvöltözni, odalentről: Móóóóbil! Móóóbil!
A zenészek újabb dalba kezdtek, a hangládák elnyomták a hangoskodót, ám a következő nóta előtt újra csak rákezdett az iménti renitens: Móóóóbil! Móóóóbil! A Piramis basszistája, a főnök, Som Lajos megelégelte ezt, s a mikrofonhoz lépve, cifra káromkodással kiegészítve tanácsolta az óbégatónak, hogy távozzon.

Újabb nóta, újabb „mobilozás”, majd Som egy erélyes ordítással adta az illuminált mobilos tudomására, merre felé lakhat a jóisten. A művész úr begurult, csapkodott, üvöltözött. A koncert végül még két dalnyit bírt, majd a láthatóan türelmüket veszített sztárok, akik korábban éveken át sok-sok ráadással játszottak teltházas bulikat Szombathelyen, berekesztették az estét.

Mert a lényeg azért így szólt: a félkoncert maga döbbenetesen szar lett!
Tudomásom szerint ez volt a mindmáig egyetlen, hatalmasra sikeredett bukás, mely egy szombathelyi csődítésen megtörténhetett.

Városunkban soha addig és azóta nem akadt egyetlen „mobilos” sem, aki képes lett volna kinyilvánítani a nemtetszését egy előadás közben. Jöhet ide hamiskás énekes, botcsinálta színész, vagy éppen sokat bukott politikus – Szombathely lusta és igénytelen lakossága képes az önszopás legmagasabb szintű gyakorlására!

Hogy miért jutott éppen most az eszembe ez a nevezetes intermezzo? Miért hozakodok elő ezzel a lehetetlen kritikával a vasi megyeszékhely mentalitásának vizslatása kapcsán? Nyilván azért, mert lassan a közepébe érünk az idei maskarás napoknak, s az én tűréshatárom bizony ez időben szokott átballagni a hányinger erdejébe!

Bár igazán feledhetővé sikeredett, a nagy nyitány, az epizódról rögzített képek mégis arra kényszerítenek, hogy tovább cipeljem a lányt!

Tudom, hogy szombathely az a város, ahol soha, senki nem bukhat meg, ahol a legszarabb szart is lehet és kell méltósággal ünnepelni – ahol gyüttmentjeink mindent felszántanak és besóznak, ami a valaha volt világ fundamentumát jelentette és kitalálják az eljövőt… ami mindig „piszkosul jó”…

Az a bizonyos cérna elpattant.
Éppen most pattant el, mert tanakodnom kell, hogy miként illethetném ezt a véglényekből ácsorgó polgárságot, a plebs hulladékát? No, kivételesen nem a főhősökről regélek! Emígyen a nékik tapsolókat, a rajongókat illetem, s ígérem, nem fogom szavaimat helyreigazítani!

Szóval, csak annyi a kérdésem:

Mennyit és mit szív és iszik az a szombathelyi átlagpolgár,
-aki meglátva városunk polgármesterét, annak valamennyi hivatali dolgozójával, felöltöztetve abroszba és krisztusszandálba, zoknival és anélkül…
-Meg persze megpillantva a Szombathelyről szégyenkezve elkullogott – mivel ügyvédként és politikusként sem akadt megbízója – majd miniszterként visszatért – bár akkor meg már éppen nem volt miniszter – házihendénk szintúgy – ámbár tűzpiros! – drapériákkal letakart, szintúgy szandis, „szomorú valóságát”…
sikongatni, ordibálni, meg tapsikolni kezd??????

Tessék már valakinek elmagyarázni, ez a személyi kultusz dögbugyra itt, mitől történelmi, mitől karnevál?
Csak ennyi a kérdésem.

Ja és…
Én a Piramis buliját is végigálltam…
Utána ettem két betétes szendvicset a pályaudvar automatájából, két bélásért, majd legurítottam egy gépi kólát… szóval, miután ledolgoztam az ifjúkori sokkot, én akkor is csak azt bátorkodtam kérdezni:
miért kell az embert jó pénzért hülyének nézni?