SZEPTEMBER VÉGÉN – épp, mint négy éve…

Dermesztően hideg telünk lesz! Mondják… Már a gondolattól is fázósan húzódnak összébb az előző esztendő hideg hónapjainak gyötrelmeiből épp csak kilábalt szegények, azok, több, mint hat millióan, akiknek a nyár már évek óta csak a nyomorító tél kifizetetlen számláinak törlesztéséről szól.

Míg egyesek utazni, nyaralni, pihenni készülnek, tervezik a tengerparti napokat, a szegény emberek egyre népesebb közössége kérvények és egyezkedések után szeptember végén is a korábbi időszakok terheit nyögi. Kiváltsággá vált a többszobás lakások minden helyiségének gondos felfűtése, lehetetlenné a mindennapos tisztálkodás, a hálózatokból büntetésből kirekesztettek tízezreinek pedig csak múló remény az egyszer mégis visszakapcsolható villanyáram, vagy a gáz, bár ezek hiányában a lakások télvíz idején elviselhetetlenül hidegek.

001

Akadnak, akiket a csoki mikulások, vagy éppen a csoki nyuszikból télapókká öltöztetett októberi rémek jelenései idegesítenek; morgolódnak a szokás szerint előre hozott bolti kampányokon – bár meglehet, fogalmuk sincs, milyen érzés lehet ócska morgolódások helyett rettegni a közelgő téltől. Milyen számlálgatni, vajon, hány nap még az élet, mikor tör ránk a tél, amikor éjszakánként attól kell félni, vajon megérhetjük-e a reggelt?

A huszonegyedik század, a modern technika és kommunikáció valamennyi vívmánya ellenére, korunk millióinak mindennapos félelme lehet a fagyhalál, amikor a testhőmérséklet visszafordíthatatlanul lecsökken, s már menthetetlenné válik az emberi élet.

003

Mi, akik évtizedeken át izgalommal vártuk a földből kibúvó lakótelepek pazar kényelmét, a központi fűtés, meg a gázzal működtetett konvektorok kínálta nyugalmat, most sóvárogva gondolunk – a panellakások közepén persze üzembe helyezhetetlen – szenes kályhácskákra, melyekről nagyanyáink meséltek, mint a letűnt korok remekbe szabott fűtő eszközeiről. Elképzeljük a sparheltek és cserépkályhák duruzsoló melegét, ott, ahol a jéghideg radiátorok meredeznek.

Tudjuk jól, Szombathelyen is jócskán élnek nehéz sorsú emberek. Olyanok, akiknek a kevés is csak ritkán jut, s, ha kopogtat a tél, összerezzennek. Félnek, mert nem lesz miből tüzelőt vásárolni. Ha éppen csak annyit esznek, isznak, mint a meleg hónapokban, ha éppen csak annyit költenek ruházkodásra, utazásra, orvosságokra, mint nyaranta, a nyomorítóan kevéske pénzből nem jut majd tüzelőre. A semmin nem segít a cifra „rezsicsökkentés”!

004

Mondhat bárki, bármit, ezek az emberek, egyre többen, már nem gondolnak örömmel a Mikulásra, vagy a karácsonyi ajándékozásra! Az egész tél, minden egykori szépségével elillant, nem kellenek már a hóförgetegről faragott mesés rímek! Szombathelyen is lehetnek, lesznek fagyhalottak, meg előtte szép számmal lefülelt bűnözők, akik a település menti erdők fáit elorozva próbálnak meleget lopni jeges otthonaikba.

Mégis van valami – látszólag apróság -, amitől egy kevéskét bízhatunk! Többek lehetünk, mint az előző évben, meg azelőtt! Melegség járhatja át szívünket, ha arra gondolunk, hogy a szegények közt egy kevés ajándék tűzifával járó – szokás szerint csak a baloldalról érkező – adakozó, támogató után, az idén már nem sündörögnek, szitkaikkal nem köpködnek majd össze-vissza, pökhendi, csahos kutyák. Vagy, ahogy ők, magukat nevezik, a „fiatal demokraták”, a jól fűtött limuzinjaikból, vagy kastélyaikból, ahol kandallóik mellett valahogy mégsem sül le a bőr…

005

Kopogtat a tél! Fogadjuk el végre, hogy bármi történt is a közelmúltban, valahol mégis akadnak rólunk gondolkodók… meg elkoptathatatlan és felülmúlhatatlan, biztató szavaink. A lelkünk mélyén.

Olyanok, mint az összefogás, meg a szolidaritás!

GYURI BÁCSI – az én hazámban nem nevethet bárki a végén?


Hamarosan új ukáz érkezik.
Megint a hatalmas kékség, ordító vakfehér szöveggel, s talán egy újabb pocsék kép, hogy könnyebb legyen gyűlölni.
Róla!
Róla, akiről szinte alig tudunk valamit.
Csak a riogatások sablonjain keresztül jöhetnek át gondolatok, valahol a „minden magyar nőt megerőszakoló” migráncsokon túl.

Nyilván maga a szókapcsolás is felháborító – volna: Gyuri bácsi.

Felénk, ha erre vetemedem, nyilván magam vagyok az ellenforradalom, a ránk zuhanó csőd, a szuperjó NER ellensége, ha ezt a számomra tökéletesen ismeretlen bácsit, öregurat simán „legyuribácsizom”.
De tényleg nem tudom, miért is kellene őt utálnom?
Nem utálom a szomszédban lakó szájszagú bácsit, amikor hajnali ötkor beordítja a kapunk alatt a szokásos „aggyistent”, nem utálom az Irénke nénit, amikor tüzet rak a nappalink előtt és persze nem utálom, nem utálhatom Tibor bácsit sem, aki rendszeresen elagyabugyálta a számára oly idegesítő proligyerekeket, míg a menzára vártunk…

Valahogy úgy érintett engem a nevelés, szüleim és tanítóim minden erőfeszítése, hogy kimaradt a gyűlölet minden formája!

Ha kellene sem tudom véghezvinni ezt a legeslegújabb programot!
Már előre félek, képtelen leszek arra koncentrálni, nehogy ő nevessen majd a végén! Sőt, ha jobban belegondolok, azt sem tudom, minek a végén nem szabad majd nevetni, e derék Gyuri bácsinak!

Mert sajnos nem tudom kellő gyűlölettel sercegni a nevét, fogaim közt sziszegni valami átkozottul lekezelően ezt a fránya Soros nevet!

Még jó, hogy a probléma mindennél jóval nyilvánvalóbb!
Nem az a lényeg, hogy ő vigyorog, vagy sem, hiszen naponta tolnak a képünkbe millió vénembert, bárgyú vigyorral.
Nem az a lényeg, hogy ő nevethet, vagy sem a végén! A lényeg, hogy az én hazámban nem nevethet „bárki” a végén. Igen, ez a „bárki” a lényeg, mert itt bizony már csak a kiáltságosék nevethetnek, a nevetés maga csak nekik adatik. Akik a tűz közelében élnek, akik nyakig benne vannak a pikszisben, akik minimum Alcsútdobozon születtek – na jó, lehetnek felcsútiak is, de ez határeset! Ez a világ nem lehet jó mindenkinek, de mindenkinek, aki egyívású, azonos fizimiskájú az Orbánékkal, jó kell, hogy legyen. Mert ez a világ, mely minden világok legjobbika lehetett volna, immár az Orbánoké, csakis az övék, hogy mosolyoghassanak, vigyoroghassanak, nevethessenek a legvégén.
Elvégre kész röhej, mi itt van!

Gyuri bácsi… a Gyuri bácsik meg könnyezhetnek! S velük könnyezhetünk mind, akik egy pillanatra felkenődünk majd a nagy kék semmire, a vakfehér betűtenger mellé. Ez van, ezt kell szeretni! Aki pedig ellenáll – nos, annak ott a szép kis megtorlás.

De mi van, ha ez nekem nem jó? Ha neked és még sokaknak nem frankó így? Szóval, mi van, ha ezt a végtelen mocskot már nem bírjuk benyelni? Ha okádni van kedvünk és ordítani, miközben szájon rúgják a magunk féléket? Mi van, ha mi szeretni szeretnénk Gyuri bácsit, megköszönni amit értünk tett és tenni fog…?

HUNGARIKUM – te is dudorászva kufircolsz?

Olykor a legutolsó illúzióim is elillannak, ha pártunk és kormányunk jeles képviselőit vagyok kénytelen hallgatni, nézni!
Ezek a nyakunkra halmozott agyelszívottak már-már arra is képtelenek, hogy legalább elszámoljanak háromig, mielőtt megszólalnak.

Még csak pár napja örvendezhetünk, hogy végre megszabadultunk minden idők legnyomorékabb szövegládájától, Kósa Lajostól, (mert talán kevesebbszer érzi majd szükségét annak, hogy nagy tömeg előtt karattyoljon, s inkább utódjára hagyja a szellemeskedést) – itt az újabb fideszes bájgúnár, a segglelkész Balog, akinek sikerült felülmúlni a szexről alkotott eddigi elképzeléseinket.

Az emberminiszter nem kevesebbet állít az itt nézhető videóban, mint, hogy a magyarok java bizony nótázva kufircol, a párocskák egy-egy élesjárata közben akár egy egész operaelőadás is lezavarható. Ez a legújabb hungarikum! A nagy duett – avagy így készül a következő generáció, nótázva, dudorászva, olykor jelentős vokalistákat megszégyenítő módon!

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/minden-nap-tanulhatnak-zenet

Eddig arról voltunk különlegesek a nagyvilág szemében, hogy jelentős magyar zeneszerzők, bizonyos Kodály Zoltán, meg Bartók Béla felmutattak egy igazán egyetemes zenei nyelvet – mely gyakorlatilag a világ összes nemzetségének ugyanúgy értelmezhető… Most itt a világújdonság! Lehet vehemens rohammal, lehet lágyan andalogva, forrón, szinte levegőt sem véve, lüktetve órákon át – a lényeg a közben előtörő muzikalitáson van! Magyar manusz a magyar nővel csakis nótázgatva egyesül!

Kíváncsian várjuk, mi jöhet még?
Ez az agyalágyult főmufti nagyon elemében van, képes elájulni saját, végtelen hülyeségein, s ami a legszebb, ő, mint Orbán udvari lelkésze, nyilán gazdájával együtt lesz halhatatlan, még vagy harminc évig!
De vajon mikor lesz végre hallhatatlan?

VASÁRNAP – miképpen mi is megbocsátunk

Az első igazi őszi hétvége zajlott.
Esett…
Akadtak, akik avart füstöltek, fát fűrészeltek, mások boltokba rohantak aznap is.
Esett…
Mint mindig.

A gonosz szolga történetét azok hallgatták, akik a templomokban ülve várták a vasárnapi ige beteljesedését…

„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?”
Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”

A modern kor embere aktualizál, értelmezni próbál, és persze minősít. Korrekt ez a történet – ma különösen is az.
Gázszerelők mértékével mérhető, már, ha tisztába lehetünk bizonyos értékekkel. Hogy is vannak ezek a váltószámok?

„Az eredetileg a sumérek által bevezetett mértékegység (i.e. 3000 körül) mai fogalmaink szerint 43,65 kg-ot jelentett, de később, például a Jézus korabeli Palesztinában ez már 58,93 kg volt. Ha fizetőeszközként használták, akkor ezüstöt értettek alatta, tehát a Jézus által említett 1 talentum valószínűleg egy 58,93 kg-os ezüsttömböt jelentett. Ma az ezüst árfolyama 150 Ft/g körül mozog. Egy kis matematikával (ha 58930 g-ot megszorozzuk 150-nel) kiszámolhatjuk, hogy az az 1 talentum mai fizetőeszközre átszámolva 8.839.500 Ft, majdnem 9 millió Ft.”

Tízezer talentum a mai értéken 10.000 x 9 millió forint. Tehát uszkve 90.000.000.000 forintról van szó a fenti idézetben. Már, ha jól számoltunk! Ez az az összeg, amiről egy átlagember gondolkodni is képtelen. Amolyan EU-s pénz mértékű summa. Ez aránylik száz dénárhoz, mely ma kb. 400.000 forintnak felelne meg. Ez állítólag két mezei magyar havi bére.

Ugyan, ki volna ma a gonosz szolga, az az ember, aki nem volna képes észrevenni egy ilyen kicsinységgel bíbelődőt?

Aki ne akarná elengedni a tengődő tartozását?

A helyes megfejtéseket ezúttal nem kérjük beküldeni!
Hja, hogy ezért kár volt a templomig baktatni?
No comment…

KÖZÉLET – százezrek ünnepeltek együtt Szombathelyen!

Boldogult töri-tanárnőm tolmácsolásában hallgathattam anno az „állampolgári ismeretek” című tantárgyat. A fontos leckék egyike azt taglalta, hogy az ember alapvetően közösségi lény, s életminőségét nagyban meghatározza a közéletben betöltött szerepe. Hja, mi ott a múlt században még bifláztunk csacskaságokat! Nemcsak bemagoltuk e veretes mondatokat, de olykor megpróbáltunk a definíciók szerint élni, elvárásokat fogalmaztunk meg önmagunkkal szemben és gondosan elhelyezkedtünk a magunk kis „közéletében”.

Emlékeimben élnek azok a boldog pillanatok, amikor a szolidaritásról, a másokért való szerepvállalásról kezdtünk gondolkozni. Meghatároztuk, miféle társadalmi folyamatok vezetnek az egyén boldogulásához, mi kell a jobb pozíciók eléréséhez, hogy leszünk hasznos tagja a közösségünknek!
Na igen, akkor még etethetőek voltunk a „tanulni, tanulni, tanulni” demagógiájával! Persze, az is igaz, hogy az akkori történetek közt nem bukkanhatott volna fel a gázszerelő, aki pár év alatt multi milliárdossá izmosodik! Az efféle lények csak a rothadó kapitalizmus melléktermékeként létezhettek, fényévnyire, épülő hazánktól.

Akkoriban akadt a kezembe egy könyv, arról a nagyszabású ünnepségről, mely százezrek közös ünnepéről tudósított. A város – mely még csak alig heverte ki a háború borzalmas pusztításait, képes volt az összefogásra: lakói összeadták a változtatásokhoz szükséges pénzt – persze leginkább egy-két forintjával! -, kubikoltak és lapátoltak, ha kellett, s a környékbeli falvak lakói is ott segítettek, ahol az a leginkább fontos lehetett. Nem jött EU-s pénz sehonnan…

1947-et írtak! 1947.augusztus 31. – A kékcédulás választások, amelyet csalással a Magyar Kommunista Párt nyer…

Mielőtt bárki másra gondol – Szombathelyről regélek, Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8 között zajlott, s a történetről Toronyi Németh István írta emlékezetes könyvét, mely máig az egyik féltett kincsem! Hogy hetven év távlatából miért nem volt fontos felidézni e jelentős eseményt, sem az egyháznak, sem a városvezetésnek, arról sejtelmem sincs, de nem gondolom, hogy ne volna pótolható egy jelentős ünnepség, persze rengeteg szalag átvagdosásával!De lehet, hogy ez már smafu?

Szólnék, tehát…Ez viszont meglehetősen távol esik egy nem-pajti-blogger lehetőségeitől!

Százezrek Szombathelyen?

Ma milliókért újulnak meg a templomok, melyekben még vasárnapokon is csak alig-alig lézengenek, milliárdokba kerülnek sportkomplexumok, melyekben minden valószínűség szerint hatalmas sportesemények zajlanak majd, több tízezer ember részvételével… (Azt írom, „minden valószínűség szerint”, hiszen a kormány már nagyon szorgalmazza a népszaporulatunk belódulását!)
Átadási ünnepségekkel üdvözlünk minden zebrát, bicikli utat és rövidke utcácskák elkészült burkolatát, ahol rendre megjelennek azok, akiket ünnepelnünk kellene – csak éppen az ünneplők hiányoznak! Egyre-másra születnek jól fotózott tudósítások, mindenféle bensőséges előadásokról, ahol meghitt hangulatban, mintegy tizenketten hallgatják az előadót, bizonyos őrvidéki emberek…

Ez ma a közélet – Szombathelyen!

De nyugi, micsoda mázli, hogy bárhová elutazhatunk e kies hazában, a helyzet mindenhol ugyanez! Mert lehet, hogy valakiknek éppen ez volt a célja! Maradj otthon, zárkózz a négy fal közé, ne tűnődj túl sokat!

Talán még ezek a mocskos vasárnapi esők is ellenünk esnek!

Nem kell ide közéletben betöltött szerep, nem kell társadalmi együttlét! Megy mindenki haza, rágyújt mindenki egy frankó szappanoperára, elolvassa a napi agymenéseket az ismerősök oldalán, lájkol és hozzászól, aztán lehet szundizni!

Hmmmm! Méghogy százezer ember Szombathelyen! De hiszen, tavaly is annyira készültünk az emlékmű tövében…ugye?

KIÁLLNI VALAKIÉRT – amikor a részvétel volna fontosabb a győzelemnél

„Mocskos idők – szeretnem kéne….”
A fülesben üvölt a zene, futok egyre, rovom a köröket, bár most már nem kell megfelelnem, nem akarom mindenáron a győzelmet, nem szeretnék mindenkinél jobb lenni.

Valaha minden verseny erről szólt.
Legyőzni mindent és mindenkit bármi áron.
Ma a részvétel azonos a győzelemmel – és ettől nem lettem rosszabb, vagy kevesebb – sőt! Most a leginkább magamnak, vagy azoknak bizonyítok, akik nekem fontosak.
Ez a célom.
Azt hiszem, ezt nevezik valódi öröm okozásának.
Kinyilvánítom, mások pedig elfogadják, amit érzek. Futok egyre, rovom a köröket, mert itt és most ez a győzelem! Akkor is, ha ezt sokan nem értik!

Magyarország 2017.
Lényegében megszűnt minden alapérték – így a szolidaritás értéke is. Érdekek működtetnek minden rendszert, nincs helye hálának, duzzogásnak.

Államosították a forradalmat – pontosabban privilégiummá vált a lázadás. Aki nincs a kör közepén, nem számít.
Mindezt „nemzetinek” nevezik, ami nyilván nem lehet akárki!
A „nemzetivé válás” a csókosoknak jár, aki nincs a pikszisben mind alávaló.
Vagy ahogy Orwell ezt sokkal pontosabban fogalmazta: „egyesek egyenlőbbek a többieknél”!

Lehet ugyan erőlködni – de az csak erőlködés. Tehát, hiábavaló törekvés, elpocsékolt idő – az ő olvasatukban!
Még jó, hogy az ő olvasatuk nem kötelező. Egyenlőre!

Kiállni valakiért – az belülről jön! Bárkit megkérni, meghívni, felszólítani egy jó kis kiállásra – ez maga a képtelenség.
Mégis ezzel operálnak sokan, mégis ezt az elvárást próbálják teljesíteni. Mert ez a megfelelési kényszer tesz tönkre mindent!

Edzeni hónapokon keresztül, hajnalban ébredni, rohanni a tóhoz és róni a köröket, reggelig, délig, vagy még tovább… Elérni azt a bizonyos maximális erőnlétet, aztán megjelenni a versenyen és végigcsinálni, végigfutni a távot. Ez a valódi győzelem! Az eredmény, az elsőség csak máz! És ezt mindazok képtelenek megérteni, akik az olimpiai bajnok facebook oldalára kiírják egy harmadik helyezés esetén, hogy kár volt elindulni!

Képtelenek megérteni, akiknek csak egyetlen végeredmény jöhet szóba – a KO! A kiütésig rengeteg meccs van, rengeteg kiesés, lemaradás, elvérzés, rengeteg második, meg harmadik hely!

Kiállni valakiért – csodálatos feladat! Mert mindaddig, amíg felkészülünk, amíg a pillanatra várunk, képesek vagyunk a legmagasabb emberi értékre. Ami Emberré teszi az embert!

Bárcsak ez volna a legtipikusabb emberi értékünk!

A nagyobb baj mégsem velünk van – akik belegebedünk abba, ha nem győzhetünk! A nagyobb baj az ellenfelünkkel van, mert ő már képtelen veszíteni! Nem engedheti meg magának, mert nem engedhetik meg neki! Ezért kénytelen mindenféle jogi csűrés-csavarásra hivatkozni. Miközben érzi a vesztét és fél…

Na, ezért fontos a részvételünk mindenfajta kiállás lehetősége esetén!

SZÜLETÉSNAPODRA – akinek képtelenség késve gratulálni…

A te „negyvenedik”-ed után, – szokás szerint – viccelődtünk e megkergült világról egy keveset… Találkozni persze nem volt időnk, csak ott, az interneten üzengettünk. Én csak „öreg barátodként” jegyeztem a soraimat, míg te szelíden megjegyezted – ha nem vigyázok, beérsz. Az akkori sorsom egészen távoli volt Tőled – annak tűnt… Talán ezért is féltettelek annyira, éppen ettől a világtól, míg te azt vélted ez az óvó felvetésem maga a képtelenség.

Most, hogy kellően egymáshoz koptunk, pontosabban koptattunk, le kellene jegyeznem néhány dolgot, mielőtt minden igazságból hazugság lészen! Persze, jobb volna megdumálni, de ez most képtelenség…

Ha a dolgok emberi módon alakulhatnának, néhány nap múlva Szombathelyre érkezhetne miattad és érted az ötvenhatos forradalom lelkiismerete. Nem csak egyszerűen ideutazna ő, hanem szólni, érvelni szeretne melletted – pár szót szólni az emberiességről, bizonyos egyszerű értékrendről, amelyről újabban oly jól esik csevegni, – ösze-vissza hazudozva – sokaknak. Persze, „csak azok” soraiból.

Érvelne, a szeretet nyelvén szólna. Mert ő ezt így szokta. Így tette akkor is, amikor a bajtársai élete függött a szavaitól.

Megtanulhattuk, hogy amikor ő szólt – meghurcolt és kivégzett – társairól, azokról a sorstársakról, akiknek igazát és igazságát akkor is tudta, s ma is tudja, csak nehezen volt megkérdőjelezhető az emberi tartásról alkotott véleménye. Tudott és tud különbséget tenni bűn és bűntelenség, gyanú és vádaskodás, vagy éppen hazugság között. Így hozta a sorsa, ebbe kellett beletörődnie. Megtanulta a börtönévek alatt, amikor sokadmagával ártatlanul ült, meggyötörték és embertelenül megkínozták – mégsem tört meg.

Ahogy valamennyi társa, ő is hű maradt az elveihez.

Miattad is csak ezért kel útra.
A leglehetetlenebb, emberformáló időkben sem fogta be a száját, akkor is elmondta az igazát, amikor félnie kellett volna – s az ötvenes évek elmúltával semmit nem változott.
Most ezért köpködik annyian.
Nem törődik vele.

Csak éppen ahhoz van szokva, hogy végül meghallgatják!
Most is ezt reméli! Hogy majd a nagy sokadalom méltóztatik meghallgatni…

Mert úgy érzi, mégiscsak tarthatatlan, hogy mindannyian elhallgattattunk, akik hinni szeretnénk a téged megillető ártatlanság vélelmében.

Ami megilleti a tömeggyilkossággal megvádoltakat, a rablással megvádoltakat, a csalással megvádoltakat mindaddig, míg a bíróság döntése meg nem születik. A bíróság döntéséhez tárgyalások, meghallgatások, érvek és bizonyítási folyamatok ütköztetése kell. Ez a jussunk a jogállamban.

Így tudja ezt Mécs Imre. Emberi értéke okán vállalja a kiállást melletted.
Születésnapod alkalmából ezt tudom megköszönni neki – helyetted!
Ez ad most reményt!

Ja és… Mi, itt a srácok, a Derkóról, hazavárunk!
Mint mindig – sok-sok öreg barátod…

POKOLI SZOMSZÉDOK – az avarégetés = tudatos környezetszennyezés!

Zöldövezet???
Az ott élők szándéka szerint ez a hely valaha a nyugalom szigete volt.
Az lehetett volna…
Csak éppen az időközben idetelepülők beképzelt tudatlansága, a vidéki élethez való „hozzá nem értése” tette szép lassan pokollá e szeletke paradicsomot!

Mert ők mindent megoldanak, lerendeznek, mindenhez értenek – amolyan YouTube iskolát végzett Mekk Mesterek.

Amiről fogalmuk sincs, rákeresnek, megkukkolják egy remek videóból, aztán már mint szakik esnek neki a kertnek, építkezésnek, tűzifa feldolgozásnak, fűnyírásnak, most pedig az avarégetésnek!

Mert a program – mások folyamatos kikészítése egész éves elfoglaltság.

Itt nincs szünnap, netán vasárnap!
A templom-járás elavult, helyette lehet a szegély-nyíróval több hektárnyi füvet tövig vinnyogni, lehet hatalmas farönköket tesco-s villanyfűrésszel csiklandozni, és persze bármit, amit ép eszű ember még elképzelni is alig bír, vasárnap délelőtt!

De!!! Az igazi csemege „pokoliéknak” még csak most kezdődik!
Jön az avarégető szezon, a hetente többször is fellobbantható rőzsécske, itt-ott, ahol a gondos gazda csak elképzeli.
Lehull három falevél, az udvaron még összekotorható némi száraz fű – nosza, lehet hozni a benzint, meg a bringabelsőt, s már lobog is a mocskos avar – ahogy azt, ezek a főhülyék elképzelik!
Jó, nagy lánggal és ami talán ennél is fontosabb, cefet nagy füsttel lehet azt a látszatot kelteni, mintha a „tiszta udvar, rendes ház” program díjnyertes kerttulajával állnánk szemben! Pokoli szomszédokról szándékoztam írni, de lassan Pokolfalváról kellene írnom – ha ez a név m,ár nem volna foglalt, a határ túloldalán, ma, bizonyos Höll falu esetében!

Ezek az elmehibbant népek valaha a lakótelep hatodik emeletén éltek, gázzal fűtöttek és a seggüket lifttel küldték a magasba, hogy onnét ledobórendszeren át szabaduljanak meg a háztartási hulladéktól. Ma ők a falu népe, az újvidéki csürhe, akik tudni vélnek és hallomásból végzik mindennapi teremtő műveleteiket.
Ők az avarégetők, akiknek hetente többször is el kell füstölni a kártékony leveleket, mert ők így hallották, persze egy másik véglénytől. Ugyanezen bölcseletek alapján vágják a négy centis füvet félcentisre, ezért fűrészelgetnek minden vasárnap délben, s akad köztük, akik két havi németországi burcsa után csak azért utazik több száz kilométert, haza, hogy a kapu előtt lenyírja a füvét! Mit szólnának, ha nem?…

Ez az ő meggyőződésük.
Elégedett, senkivel szóba nem elegyedő manuszok valamennyien, akik borzasztóan dolgosak, szorgalmasak – naná! Mi meg a lusták volnánk, akik nem égetünk avart, s a fű is nagon kedvesen ringatózik a ház előtt, s olykor pitypangot is terem! Hűazannyát!

Vajon, mit gondolnak a szakemberek, erről a nemes avarégetésről?

Egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során.
Bizonyára sokan találkoztak már az őszi levélégetés kellemetlen jelenségével, mellyel nem csak a környezetet szennyezik, hanem hasznos szerves anyagot égetnek el. Gondoljunk csak bele, az erdőben senki sem szedi össze az avart és nem égeti el. Miért is tennénk, hiszen ez a természetes folyamatok során elbomlik, azaz komposztálódik, ezáltal biztosítva a humuszban gazdag talajt. A komposztálással a kertes házaknál keletkező “felesleges” növényi részeket – levágott fű, lomb, gallyak egyszerűen hasznosíthatjuk. Ez lenne az ésszerű megoldás, de sajnos nem mindig így történik” – olvasható a Biokontroll weboldalán.

Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport, Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője egy évvel ezelőtt elég részletesen elmagyarázta, mi a gond az avarégetéssel:

„Egy átlagos kerti tűz, melyben vegyesen égetünk avart, fűnyesedéket és gallyakat, légszennyezést okoz. A nagy szennyezést elsősorban az váltja ki, hogy alacsony a tűz hőmérséklete, így aminek égni kellene nem ég el, vagy csak félig. Például a növényi részekben lévő szén ugyan oxidálódik, de csak részben, és szén-dioxid helyett kis mennyiségben is mérgező szén-monoxid keletkezik. De vegyük csak sorra, egy átlagos kupac (100 kg) elégetése során milyen anyagok keletkeznek és azok milyen hatással vannak a szervezetünkre:

Szén-monoxid: 5-7 kg (= 5-7 milliárd mikrogramm – μg)
Azonnali hatása: fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenése.
Tartós hatása: a szívizmot ellátó koszorúerek keringését csökkenti, elősegíti a koszorúér-elmeszesedést, szűkíti a koszorúereket, növeli a szívinfarktus kockázatát. Akadályozza a vér oxigénszállító képességét.
Egészségügyi határértéke 10000 μg/m3.

PM10 (10 mikrométernél kisebb levegőben lebegő részecskék): 3,3-3,3-4,9 kg (= 3,3-4,9 milliárd μg)
Azonnali hatás: asztmás roham, légúti irritáció, szív és érrendszeri zavarok.
Tartós hatás: rákkeltő, immunrendszer károsító, szívinfarktus, agyérgörcs, tüdőgyulladás.
Egészségügyi határértéke 50 μg/m3.
Szénhidrogének: 1,5-2 kg
Rákkeltők, mutagének, károsítják az immunrendszert. Ha a születés körüli időszakban jutnak be a szervezetbe, életre szólóan megváltoztathatják a hormonok termelését.

Nitrogén-oxidok: 20 g (= 20 millió μ g)
Izgatja a szemet és a légzőszervet. Belégzése tüdővizenyőt okozhat, hatással lehet a vérre, okozhat methahemoglobin képződést.
Egészségügyi határértéke 200 μg/m3.
Metil-etil-keton: 3,6 g
Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, hatása lehet a központi idegrendszerre, toxikus hatása lehet az emberi reprodukcióra.

Etil-benzol: 3,3 g
Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, hatása lehet a központi idegrendszerre, hatással lehet a májra és vesére, rákkeltő, hatása lehet az emberi reprodukcióra.

Sztirén: 6,8 g
Irritálja/izgatja a szemet és a légzőrendszert, belégzése tüdővizenyőt okozhat, hatása lehet a központi idegrendszerre, lehetséges emberi rákkeltő, halláskárosodást okozhat, hatása lehet az emberi reprodukcióra.

Fenol: 3,3 g
Az anyagnak hatása lehet a központi idegrendszerre, szívre, a vesére, okozhat görcsöket, kómát, szívműködési zavarokat, légzési elégtelenséget, ájulást.

Dibenzo-furán: 0, 45 g
A Seveso-i katasztrófát a nagyon hasonló vegyi felépítésű dibenzo-dioxin okozta. Rákkeltő anyag, károsíthatja a hormonrendszert. Születési és fejlődési rendellenességeket okozhat, immunrendszert károsíthatja, a szervezetben felhalmozódik, nem bomlik le.

Benz-a-pirén : 0,06 g (=60 millió nanogramm)
A BaP az egyik legveszélyesebb vegyület, a WHO szerint az I. veszélyességi kategóriába tartozik, egészségügyi határértéke 1 nanogramm/m3. Az anyag emberi rákkeltő. Öröklődő genetikus károsodást okozhat az emberi csírasejtekben. Állatkísérletek arra utalnak, hogy ennek az anyagnak toxikus hatása lehet az emberi reprodukcióra.

A fenti példában szereplő kupac avar elégetésével annyi PM10 részecske jut a levegőbe, mely kb. 90 millió köbméter levegőt szennyez el egészségügyi határérték felett. Ez ma egy közepes település teljes légköre egy őszi estén.

Ennyi!!!
Tudom, hiába is érvelnék, a mi pokoli szomszédaink nem fognak tanulni semmiből! Meggyőződésükről, meg tapasztalataikról fognak majd ricsajozni, ha udvariasan megkérdezem, miért kell megdöglenem a kis házi tábortüzeik okán!

Úgy kell nekem és nekünk, akik kitartunk a friss, falusi levegő mellett! Még pár év és beszerezhetünk néhány praktikus gázálarcot, ha szeretnénk levegőzni a házunk udvarán.

Elvégre a pokoli szomszédok nem az a kihalós fajta…

EXFŐPÁSZTORUNK FÓRUMOT KERES – ahol megdumcsizhatná a gyilkos-lombikbébiprogramot

Motto: Volt a mi falunkban egy kölök, akit, ha tízszer küldtek el, tizenegyedszer is betoppant… Jött, mondta a frankót veszettül – nagyapó szerint „mindig az övé volt az utolsó szó”. Lehetett őt szánni, utálni, lehetett a hegyre küldeni – nézné már meg, nem vagyunk-e ott -, a fickó nem okult, csak jött, és mondta a magáét… (T. S., közmunkás)

A mi katolikusaink (szeretetből a Bpesthez közelebb eső Győrbe helyezett) expüspöke tegnap este, lefekvés előtt tetette közzé legeslegeslegújabb kontráját lombikbébi ügyben.
Hja, ez a falat nem akar fogyatkozni, pedig rágjuk, marcangoljuk már vagy két hete! Szent István, meg az új kenyér, meg alkotmányunk ünnepe alkalmából óvott először a drága ember, minket, a gyilkosoktól.

Tudniillik, köztünk járnak ezek az elvetemült gazemberek, akik nem törődve a rájuk mért meddőséggel, nem adják fel, elballagnak egy erre szakosodott kórházba és részévé válnak egy „nyilvánmocskos” lombikbébi programnak.

Itt élnek ezek az aljas gyilkos anyák, akik évtizedeken keresztül, estéről estére gubbasztottak a szoba sarkában, sírtak és jajveszékeltek – mert nem sikerült: századszori próbálkozás után sem eshettek teherbe!

Itt élnek azok a férfiak, akik századszor is hiába gyűjtögettek a műanyagpoharak fölött gubbasztva… S mert végül mégis elérték, amit mások akár az első ölelés után természetesnek vehetnek, s a baba jövetelének hírét tudathatta vélük az orvos, most rettenetes szégyenben kellene, hogy a fal felé fordulva bűnhődjenek!

Mert tömegmészárlás részesei lettek, miközben ( nem mi mondjuk, ez már Semjén doktor érvelése!!! ) mészárszékre küldtek pár meg nem valósult ikertesót…
Mert a kollektív bűnösség fertőjéből soha nem szabadulhatnak már, bűntetve ezzel utódaikat is. Akik persze mocsokban fogantak, így a puszta létük is szégyene ennek a derék egyháznak! És ez a lényeg, ez a pont, amiért ez az egész lavina elindult!

Augusztus huszadika volt. Veres András kinyilatkoztatott.

Nem volt esély párbeszédre, vitára, nem akart ő akkor és ott valamit megbeszélni – neki nem ez a dolga!

A prédikáció hagyományosan az a műfaj, melyben a kinyilatkoztatónak mindig igaza van – megkérdőjelezhetetlenül!

Na, és akkor jön ez a sok ostoba ellenszegülő, ráadásul nyilván kommunisták, ateisták, Soros bérencek, nyugat.hu-sok és pörölnek itt – de ebből elég!

Veres az esti megnyilatkozását „faliújságján” keresztül, a győri egyházmegye honlapján, illetve a nyomaték kedvéért a szintén általa cenzúrázott Magyar Kurír oldalán Kuzmányi István tollából hozta a tudomásunkra. Csak!

Az itt következő, szó szerinti idézetet érdemes elolvasni!
Nosza, tegyük hát:

„A hazai sajtóban társadalmi vita bontakozott ki Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt mondott ünnepi szentbeszédében a lombikbébiprogram kormány-támogatásáról megfogalmazott kritikája nyomán. Az MKPK elnökét a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos egyházi álláspontról és a gyermekre váró házaspárok lelkipásztori gondozásáról is kérdeztük.

Püspök atya augusztus 20-i beszédében így fogalmazott: „egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…” Az ünnepi beszéd, mint prédikáció nem adott volna lehetőséget a téma bővebb kifejtésére, ami árnyalta volna ezt a sokakat érzékenyen érintő témát?

Ha valaki figyelmesen követte, esetleg újra elolvasta a szentbeszédet – amely teljes egészében több fórumon is megjelent – akkor látni fogja, hogy ez a téma egy példa volt abban a felsorolásban, amelyben jeleztem, milyen területeken látom a keresztény értékvesztés és önfeladás veszélyét. Ezek között szerepelt, hogy egy önmagát kereszténynek valló kormány törvénykezésében veszélyt jelent, ha a keresztény értékrenddel ellentétes kezdeményezéseket támogat. Tehát nem a téma kifejtése és értelmezése volt a célom. Továbbá, e kérdés sajátos természeténél fogva nem gondolnám, hogy egy nagy tömeg előtt, ahol gyermekek és idősek is jelen vannak, kell erről a témáról beszélni.

Az Egyházon belül milyen szempontokat hangsúlyozna az életvédelem területén szolgáló katolikus emberek számára ebben a kérdésben?

Mindenekelőtt azt, amit az Egyház vall: az emberi életet a fogantatás pillanatától annak természetes befejezéséig tisztelni, óvni és ápolni kell, ebből következik, hogy az élet- és egészségvédelem a keresztény ember számára alapvető kötelesség. A lombikbébiprogram kérdésének vizsgálatakor is ezt tartjuk szem előtt. Természetesen együttérzéssel viseltetünk a meddő házaspárok iránt, és az Egyház igyekszik is minden segítséget megadni a betegségük gyógyításához. Ezért a Vatikán által felkért, a világ legelismertebb szakembereiből álló kutatócsoport folyamatosan dolgozik azon, hogy minél hatékonyabban tudják gyógyítani a meddőséget. Az Egyház a sterilitás gyógyítását támogatja, nem pedig a meddőségen való túllépést egy technikai beavatkozás által. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már sikeresen alkalmazott NaPro Technológia, amely valóban gyógyítja sterilitást, reményeink szerint Magyarországon is általánosabban ismertté válik. Ezt ajánljuk a lombikprogrammal szemben. Ebben kérjük az egészségügyben és az életvédelemben dolgozó katolikusok segítségét. Sajnos, gyógyíthatatlan meddőség – igaz sokkal kisebb számban, mint ma – mindig létezett, és ezután is lesz. Nekik az örökbefogadást ajánljuk, vagy azt, hogy még nagyobb odaadással szolgálják a közösséget, amelyben élnek. Szeretetből fakadó szolgálatuk által sokaknak tudják közvetíteni Isten szeretetét

Milyen lehetőséget lát az egyházi álláspont társadalmi szintű megismertetésére és a segítség e másik formájának népszerűsítésére?

Az egyházi álláspont hatékony népszerűsítésének előfeltétele, hogy az emberekben legyen nyitottság ennek meghallgatására, még azokban is, akik különben már részt vettek a lombikbébiprogramban. Azt gondolom, hogy az indulatokat mellőzve, higgadtan kell beszélnünk a témáról.

Lelkipásztori szolgálatom során tapasztaltam, hogy idősebb korban azoknál a szülőknél, akik részt vettek a lombikprogramban, lelkiismeret-furdalás jelentkezik a megfogant, de be nem ültetett, és megsemmisített életek miatt, az abortuszt követő traumához hasonlót élnek át. Nekik is fontos lenne, hogy ezekről a tapasztalatokról nyíltan, őszintén, racionális módon tudjunk beszélni.

Természetesen a lelki gyógyulás, a bűnbocsánat, a bűntől való szabadulás lehetőségét az Úristen nyitva tartja mindenki számára. Alapvető, hogy tudjuk, miben áll a lombikprogram, milyen felelőssége van az orvosnak ebben az eljárásban, és milyen felelőssége van a házaspárnak, aki ezt kéri. Én bízom benne, hogy sikerül a közeljövőben – erre ígéreteket kaptunk – létrehozni egy olyan kórházi osztályt, vagy akár egy intézményt is, ahol a NaPro Technológiát nemcsak szélesebb körben megismertetni, hanem alkalmazni is lehet. Erre fölöttébb nagy szükség lenne, hiszen ma Magyarországon a fiatal párok húsz százaléka küzd a sterilitás problémájával. Ez szükségessé teszi, hogy egy ilyen kórházi osztály vagy intézet jöjjön létre minél előbb. Már csak azért is, mert eredményessége messze felülmúlja a lombikprogramét.

A gyermekre váró meddő házaspárok és a lombikbébiprogram útján született gyermekek, a családok lelkipásztori gondozásának milyen útjait javasolja?

Az Egyház senki előtt sem zárja be az ajtót, mindenkit hív. Sajátos módon segíteni és támogatni akarja a meddő házaspárokat és a lombikprogramban korábban résztvevőket is. Minden megfogant élet Isten ajándéka, ezért szent, sérthetetlen, védendő és támogatandó, a fogantatás módjától függetlenül, tekintet nélkül arra, hogy lombikprogramban, erőszak következtében, vagy a férfi és nő természetes kapcsolatában, szerelmében fogant meg. Úgy, miként kiállunk a testi vagy szellemi fogyatékossággal az anyaméhben fejlődő vagy már világra született gyermekek mellett is. A sérülés nem jogosítja fel az orvost, a szülőket sem a magzati korban, sem a megszületés után az élet kioltására. A beteg és a sérült élet is ugyanolyan szent, mint az egészséges. Akik pedig fontolgatják, hogy a lombikprogramban részt vegyenek, tisztelettel kérem, ne tegyék!
Mély érzelmeket érint ez a téma, egy helyütt azt nyilatkozta a napokban, hogy ezt Ön is érzi. Milyen utakat lát az Egyház erkölcsi tanításának kifejtésére, illetve e kifejtés módjának „lelkipásztori” tisztázására…
Nagyon fontosnak tartom, hogy lelkipásztoraink ebben a témában is jól informáltak legyenek. Ne felejtsük el, hogy ezzel a problémával csak a legfiatalabb papok találkozhattak tanulmányaik során, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt ez a kérdés még nem merült fel, nem volt erkölcsi probléma. A papok kötelessége, hogy folyamatosan részt vegyenek teológiai és lelki továbbképzéseken, többek között az életvédelem témájában is. Szükség lenne olyan egyházi műhelyekre, fórumokra, ahol erről szabadon, nyíltan lehet szólni az érintetteknek, ismereteket átadni számukra. A templomi közösség – amelyben minden generáció jelen van – nem alkalmas erre, mert az időseket és a gyermekeket megzavarhatja ez a téma. Tehát nem lehet erről a kérdésről bárhol, bármikor beszélni, meg kell találnunk azokat a helyszíneket és alkalmakat, ahol és amikor ezt meg lehet valósítani. Nem kevésbé örülnék annak is, ha társadalmi szinten is sikerülne a másik személyét tisztelő és a másik véleményére odafigyelő párbeszédet kialakítani!”

Eddig az idézet.

Akit e gondolatok nem mozdítanak meg, esetleg nem korbácsolnak fel, kérem, olvassa végig újra és újra a püspök szavait. Sokszor!

Ha még így sem érzi furcsának a helyzetet, javasoljuk, fáradjon el egy katolikus templomba, most, vasárnap délelőtt, a szentmisére! Nézzen körül, köszöntse illedelmesen a nyolcadik, kilencedik padsor mögött, szúrópróba szerűen előforduló nagyanyókat, azután térjen vissza az otthonába, s fogjon neki újra, hogy elolvassa Veres fórumkereső tűnődését!

Talán attól a pillanattól érthetővé válik majd a megrökönyödésünk!
Mert mi csak megrökönyödhetünk.
Nekünk ez a dolgunk… egy nagy tömeg előtt, ahol gyermekek és idősek is jelen vannak…