SZÜLETÉSNAPODRA – akinek képtelenség késve gratulálni…

A te „negyvenedik”-ed után, – szokás szerint – viccelődtünk e megkergült világról egy keveset… Találkozni persze nem volt időnk, csak ott, az interneten üzengettünk. Én csak „öreg barátodként” jegyeztem a soraimat, míg te szelíden megjegyezted – ha nem vigyázok, beérsz. Az akkori sorsom egészen távoli volt Tőled – annak tűnt… Talán ezért is féltettelek annyira, éppen ettől a világtól, míg te azt vélted ez az óvó felvetésem maga a képtelenség.

Most, hogy kellően egymáshoz koptunk, pontosabban koptattunk, le kellene jegyeznem néhány dolgot, mielőtt minden igazságból hazugság lészen! Persze, jobb volna megdumálni, de ez most képtelenség…

Ha a dolgok emberi módon alakulhatnának, néhány nap múlva Szombathelyre érkezhetne miattad és érted az ötvenhatos forradalom lelkiismerete. Nem csak egyszerűen ideutazna ő, hanem szólni, érvelni szeretne melletted – pár szót szólni az emberiességről, bizonyos egyszerű értékrendről, amelyről újabban oly jól esik csevegni, – ösze-vissza hazudozva – sokaknak. Persze, „csak azok” soraiból.

Érvelne, a szeretet nyelvén szólna. Mert ő ezt így szokta. Így tette akkor is, amikor a bajtársai élete függött a szavaitól.

Megtanulhattuk, hogy amikor ő szólt – meghurcolt és kivégzett – társairól, azokról a sorstársakról, akiknek igazát és igazságát akkor is tudta, s ma is tudja, csak nehezen volt megkérdőjelezhető az emberi tartásról alkotott véleménye. Tudott és tud különbséget tenni bűn és bűntelenség, gyanú és vádaskodás, vagy éppen hazugság között. Így hozta a sorsa, ebbe kellett beletörődnie. Megtanulta a börtönévek alatt, amikor sokadmagával ártatlanul ült, meggyötörték és embertelenül megkínozták – mégsem tört meg.

Ahogy valamennyi társa, ő is hű maradt az elveihez.

Miattad is csak ezért kel útra.
A leglehetetlenebb, emberformáló időkben sem fogta be a száját, akkor is elmondta az igazát, amikor félnie kellett volna – s az ötvenes évek elmúltával semmit nem változott.
Most ezért köpködik annyian.
Nem törődik vele.

Csak éppen ahhoz van szokva, hogy végül meghallgatják!
Most is ezt reméli! Hogy majd a nagy sokadalom méltóztatik meghallgatni…

Mert úgy érzi, mégiscsak tarthatatlan, hogy mindannyian elhallgattattunk, akik hinni szeretnénk a téged megillető ártatlanság vélelmében.

Ami megilleti a tömeggyilkossággal megvádoltakat, a rablással megvádoltakat, a csalással megvádoltakat mindaddig, míg a bíróság döntése meg nem születik. A bíróság döntéséhez tárgyalások, meghallgatások, érvek és bizonyítási folyamatok ütköztetése kell. Ez a jussunk a jogállamban.

Így tudja ezt Mécs Imre. Emberi értéke okán vállalja a kiállást melletted.
Születésnapod alkalmából ezt tudom megköszönni neki – helyetted!
Ez ad most reményt!

Ja és… Mi, itt a srácok, a Derkóról, hazavárunk!
Mint mindig – sok-sok öreg barátod…