NE HAGYJUK SZÓ NÉLKÜL – megdöglöttek azok a k…va migráns gólyák!

Korábban az évezredes gyakorlatnak megfelelően elköltöztek, mind. Hidegnek, szeles, esős őszi időnek még csak a híre volt, amikor egy óvatlan pillanatban megszűntek körözni a faluvégi szántók felett, s az együgyű ember számára megmagyarázhatatlan jelre valamennyien elindultak a messzi útra.
Elköltöztek – ahogy ezt a régiek mondták.
Mert az élet rendjének fontos állomása volt a gólyák őszi elköltözése – ahogy a tavasz kései óráiban is nagy öröm volt a visszatérő gólyacsalád hangos kelepelése. A magyarok szeretett madara. Így nevezték eleink a gólyát, melynek vonulása, érkezése fontos üzenetet hordozott az évszakok változásairól.

A mai kor emberének egybemosódik minden.
Nincs már se tavasz, se nyár, se ősz, a csontig hatoló hideget trópusi meleg váltja, azután újra özönlik a dermesztő orkánok hava. Mintha bizony már nem is volnánk érdemesek sem ünnepre, sem gyászra…

A mi őszeink újabban nemzeti konzultációt hoznak.
A kandelábereken elefántfüleket lenget a szél, a minden évben fontos ukáz hordozóit.
Éves program a konzultáció. „A konzultáció napirendet ad, egyben tartja a szavazótábort, és a nemzetközi politikában is érvként használható.” (Mráz Ágoston Sámuel)

Nyilván, mindennél fontosabb – másként talán még megfeledkeznénk az oly nélkülözhetetlen, összetartó gyűlöletről. A mostani is lassan bedübörög a településeinkre… NE HAGYJUK SZÓ NÉLKÜL – ezt óbégatja! Hogy észre vegyük, felfedezzük, megtaláljuk az egyet, az ellenséget, minden rossz ügyeletes forrását, az aktuális gyűlölet forrását, az érkező menekültek támogatóját, a Sorost.

Ma a Soros a soros!

Benne testesül a minden nap fenntartható utálat, az idegengyűlölet parazsa ő, mely lassan lángba boríthatja végre ezt a toprongyossá rohasztott tömeget – a magyarokat.

Eredményes, és mindenkor diadalmas győzelmet aratnak ezek a konzultációk. A jó tanítványok pedig lelkesek… „a kormány arra költi a közpénzt, hogy a választások előtt egyben tartsa a Fidesz szavazótáborát.” (Mráz Ágoston Sámuel)

A faluban, ahová éppen ma érkezett meg a daruskocsi az elefántfülekkel, egy öreg bácsi furcsa kéréssel állt a gépkezelő elé.
Azt könyörögte, kérte, szeretne vele a magasba emelkedni – az öreg a szerelővel. Merthogy olyat ő még nem láthatott. Addig-addig koslatott a plakátosemberek nyomában, hogy a gyűlöletkampány plakátjainak felhelyezése után magasba szállhatott a tata.

Fel az oszlop fölé, a templomtorony fölé, egészen az üres gólyafészek fölé…

Az öreg mindent láthatott. Többet, mint amit szeretett volna!

Mert a gólyafészekben ott feküdt két halott madár teteme, talán hónapok óta mozdulatlanul, a földön járó emberek szeme világa elől láthatatlanul. Két döglött pára. Két tönkretett, elemésztett, megmérgezett, vagy agyonvert madár, a magyarok néhai kedves madara…

Már tavasszal beszélték, „bizonyos mindent tudók”, hogy jobb, ha meg sem jönnek. Minek ide költöző madár! Minek kellenek ide gyüttmentek, vándorok, menekültek, migránsok… Már tavasszal az a szóbeszéd járta, hogy többen is nehezményezték visszatértüket. Mert lármásak, piszkot csinálnak… Majdcsak lesz, aki leckét mutat nékik… Lett…

Az öreg szíve összeszorult. Nem szólt senkinek, csak kérte, hogy ereszkedjenek alá. Aztán, hogy kikecmergett az emelőkosárból, némán hazaballagott. Összeszedte az udvaron kóricáló faleveleket, s az öreg kályhába tömte valamennyit. Sercent a gyufa, s lobbot vetett az öreg kormos. A tűz vereslő lángnyelveit nézte, s már úgy érezte, mindent megértett. Előkereste a tegnap érkezett kopertát, benne a miniszterelnök levelével, s határozott mozdulattal a tűzbe vetette azt.

NE HAGYJUK SZÓ NÉLKÜL – megdöglöttek a migráns gólyák! Megölte őket valami megátalkodott…

Büszke lehet e nép bősz tanítójára, mert jól végezte dolgát. Már tudunk utálni, gyűlölni, sőt, ölni is… boldog lehet e tömeg, hogy végérvényesen magára maradhatott. Győzve győzött a győzedelmes majomész…

Ezt gondolta az öreg. Látta maga előtt a halott madarakat, melyek ki tudja milyen kínok közt még feljutottak a szeretett fészekbe… azután egy könnycsepp gurult végig az öreg arcán. Tehetetlenül.

Beesteledett… már nem volt értelme semminek.

Aludni ment, s persze ő is oroszlánokkal álmodott…