FÉLREVEZETÉSÜNK CSODÁI – aktualizált szóbeszéd a lombikbébi programtól a #metooig

A jelenkor hőseinek legfontosabb jellemzője a tapasztalatok hiánya.
Mert bárkiből lehet hős, miközben bárki, bármit vélhet igaznak, s ami talán ennél is aggasztóbb, a tévedés lehetősége, a korrigálható hibák kijavítása sem eléggé elterjedt.
Mindenki versenyben van, melynek egyértelmű következménye, hogy mindenki kizárólag győzni akar és tud.

Persze,ez az egész fényévekre van a valóságtól.
Az az igazság, hogy a többség ma is eredménytelen, vesztésre ítélt, szinte kötelességszerűen hibázik, majd a bukásainak köveit cipelve, önmagát feloldozva próbál mindenáron a győzelméről, eredményességéről beszámolni. Ezt a permanens hurrá-hangulatot néha megállítja egy-egy porszem, a rendszerbe jutott morzsa, hetekig szóbeszéddé magasodik, majd az érkezéséhez hasonló gyorsasággal – persze, mindig megoldások nélkül, elillan, elpárolog. A dialektika kapcsán tanult igazság egyre inkább célba talál: sötét szobában nem létező fekete macskát kergetni, s közben mindegyre felkiáltani: “Megvan!” – nos, valahol itt tartunk most…

Valami furcsa sorozat kezdetét láthattuk augusztus huszadikán, amikor sokak sebét feltépve a lombikbébi program bűneiről kezdett disputát a MKPK vezére, Veres püspök. A több irányból egyszerre érkező felhördülést szabályos lavina követte, orvosok, papok és mindenféle tudós emberek érvei szabadultak be a konyhákba, csak éppen a lombikbébi programban mindent elszenvedők sikolya sikeredett kissé túlmagyarázottra! Miközben maga a sikoly természetesen némaságra ítéltetett! A kérus néhány – a kirobbantóhoz legközelebb eső – köre azóta is bőszen mondja a magáét, előadásokat tartanak a jó módszerekről, a mesterséges megtermékenyítésről, meg persze mindeközben gyűjtögetik rendre a hasábokat, melyekből irgalmatlan máglyák lobbanhatnak majd az ellenszegülők alatt, ha mégis úgy adódik… Csak azok hangja csuklott egyre csendesebbre, akik ebben az egész perpatvarban édesanyaként, gyermeket világra hozó emberként próbáltak és próbálnak élni! Akiknek meg kell tanulni hallgatni akkor, amikor egy pap – az édesanyák által felvállalt és átélt helyzetek után – fura kérdést szegez nekik: „mi történik akkor, ha egy ilyen procedúra „gyümölcseként” született gyermeknek tudomására jutnak születési körülményei. Mit fognak mondani neki a szülők?”

Ugyanez a tudományoskodva boncolgató írás azt a kérdést is felteszi és megválaszolja, mely már önmagában, kérdésként is aljasság azok számára, akik átestek a procedúrán: „Szükségszerű-e, hogy egy párnak gyermeke szülessen? A válasz egyértelműen nem.” Nos, az augusztus huszadikán megkezdett őrület itt akár véget is érhet. A főnöknek 1./ mindig igaza van, ha mégsincs igaza, úgy 2./ életbe léphet az 1./ változat…

A lombikbébi programon átesettek semmit nem fognak elfelejteni. Gyermekeik semmiért nem fognak „haragudni”, sőt, készek lehetnek a normális életre, ha addig nem találnak ki ellenük egy újabb praktikát…

Augusztus után jött szeptember, majd október… múlik az idő egy kereszténydemokrata birodalomban…

A közéleti letyepetye persze nem állhat meg, máris itt van a világ legprűdebb, legostobább társadalmának egy újabb szemétdombja – a csámcsogósdi mások elszenvedett zaklatásán.
Mert akár elfogadjuk, akár nem, a magyarok szexuális alultápláltságán nem segíthetne senki!
Ostobaságaink, beteges tiltólistáink tükrében akár Veres Pali bácsi is újfent bukdácsolhatna, miközben lelkesen sorolná a női és férfi nemi szervek különféle elnevezéseit. Ez a paplan sötétje alatt készült nép képtelen az őszinte beszédre. A nálunk lefolyt és általunk elszenvedett zaklatások – a tapitól a megerőszakoltakig – nem feldolgozhatóak, mert késztetésünk sem lehet, hogy megpróbáljunk a XXI. századi ember szintjén elgondolkozni! Ha pedig nincs szándék bizonyos szintek megközelítésére, nem lehet egyéb eredménye ennek a legújabb borzalomnak sem – lesz még hetekig tartó csevegés, meg pironkodás, néhányan belebuknak és lemondhatnak időlegesen felelős pozícióikról, de az áldozatokból nem lesz más, csak tovább kussoló, a szégyent életük végéig magukban hordozó megbélyegzettek.

Hallott valaki arról, hogy a lombikbébi program szétszövegelése után végre komoly megnyilatkozások sora, esetleg valódi oktatás kezdődhet a mindenek előtt álló generációknak?

Hallott valaki szeretettel gondolkodni és tanítani képes felelősökről, akik a további zaklatások előtt képesek felkészíteni fiainkat és lányainkat a rájuk leselkedő veszélyre?

Láthatunk végre valami mást is, a korábban a rendőrség által kiadott és a fiatal leányokat elmarasztaló kiadványokon túl is?!

Kezüket mosó atyaisteneink helyébe mikor lépnek végre rendet tenni képes egyének? Miért kell beérnünk néhány államtitkár gondosan összehordott szövegdobozával, miért kell elfogadnunk, hogy itt is kizárólag a „bünti” lesz bevetve – majd, ha már mindenki elszenvedte a magáét?

….”De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma….” Babits gondolatai már megint a lényeget sugározzák.
Csak e lényeg valahogy senkinek nem az érdeke odafent!
Mert ez már félrevezetés, nem holmi feledékenység, bódulat!