2017.november 8 – kontra 2015. június…

Ernő „szerény képességű” nebuló volt.
Az iskolából rendszeresen ellógott, a délutánok az ócska grundon érték.
Általában magában labdázgatott, a panelház falának rugdosva bogyóját… a pályára csak ritkán merészkedett…

003

A várva-várt nyarakat rendre a pótvizsgákra való keserves felkészüléssel töltötte, magolt, s a szakmunkásképzőt befejező haverokkal egy időben, éppen csak a nyolcadikkal sikerült megbirkóznia…

Valahányszor felidézem az alakját, mindig az őt mentegető édesanyja mellett látom, aki tángálva langaléta kölykét, egyre azt bizonygatta, hogy neki „így is jó ez”, büszke rá, elvégre egy anyuka „minden szituban szereti az egyetlen kölykét”.

Ernőből késve ugyan, de felnőtt lett, valahogy nem sikerült családot alapítania, segédmunkásként csapódott munkahelyről munkahelyre, az alkohol, meg a narkotikumok felé fordult, majd egy szép napon, valamivel a harmincadik születésnapja előtt, levetette magát egy panelház tetejéről. Történetét a minap idéztem fel, amikor gondozatlan sírja előtt álltam a szombathelyi temetőben.
(…)

2015 nyara. Szombathely különös öröm-mámorában úszik.
A helyi labdarúgó csapat, mely évtizedeken át „Haladás” néven működött, úgy tűnik, névváltoztatásra készül, már, ha hinni lehet a hivatalos önkormányzati hírcsárdának, mely a legutóbbi címlapján három frenetikus boldogságban úszó focistával jelent meg. A széles mosollyal ölelkezőkre a szerkesztők és laptervezők csak egyetlen szót biggyesztettek, mely akár a csapat – az önkormányzat által derekasan kiagyalt – jövőbeni neve is lehetne: „Bennmaradás”.

Tehát sikerült! Sikerült??? Ez lett a cél, az eredmény, mely nem valami magasztos, a „Haladás”-tól jóval kevesebb, de ahogy mondani szokás, ez a miénk? Akkor is, ha kicsit sárga, meg akkor is, ha nagyon savanyú…ugye?

A „Bennmaradás” üdvözlése volt az, ami újra az eszembe juttatta Ernőt, meg az ő mamáját, amint mentegeti a porontyát. Kár volt Ernőért, ahogy kár a Haladásért is! Bár a látszat mást próbál ravaszkodva felmutatni, ez az öröm még csak nem is mérhető bármiféle esélyhez, eredményhez, valljuk meg őszintén, általuk ma éppen a nullát ünnepeljük! Kiindulóponthoz jutottunk, ahonnan fel és természetesen még lejjebb is lódulhatunk. (Már, ha a mostanáig érvényesülő tendenciákra gondolunk… Mindezen túl, persze respektálható Mészöly igyekezete, vagy inkább vakmerősége!)

Ugyan, kinek a fondorlatos terve, nemtörődömsége, vagy nagyon is megfontolt spekulációja kellett ahhoz, hogy a népes szurkolótábor szeme láttára szétessen a „Hali”, s ma az legyen az ünnep, a boldogság tárgya, hogy a Rubicon alatt fél méterrel, azért mégiscsak sikerült túlélni a szezont… A terv kiagyalójának nem sok köze lehetett a sporthoz, még kevesebb a versenyhez!

002

E méltatlan szereplés kizárólag egyetlen „furcsa bukáshoz” hasonlítható a leginkább: a 2014. évi önkormányzati választásokon siralmasan leszerepelt fidesz hasonló módon aratta kétes diadalát! Ott is láthattunk összeölelkezve Puskást, Koczkát, meg az addig őket feledni akaró Molnárt, fölényes biztonsággal tekinteni a jövőbe: volt nagy „bennmaradás”, lám, sikerült maguknak megőrizni Szombathelyt! A város győzelmét harsogták, miközben a város fele másként döntött. S azóta sem számít egyetlen kezdeményezés, ötlet, segítség, ami odaátról érkezik. A szavazógép mindent lesöpör!
Még szerencse, hogy az ő anyukájuk, a fidesz, szintén „minden szituban szereti az egyetlen kölykét”! Csak annyit kellett ígérni, hogy „folytatjuk”, sehol nem volt program, sem távlati elképzelés, csak avatási ünnepségek, (akár többször is!), csinnadratta, meg persze Hende kézmozdulata, amint apróra töpöríti ellenfeleit… mindez elegendő volt a négy évnyi „bennmaradáshoz”!

Csak a dolognak éppen semmi köze nincs a győzelemhez!
(…)

Utóirat:

hali11

A Szombathelyi Haladástól még senki nem próbálta elvenni a nevet, melyet 1919-ben kapott. Az olykor jobb és néha gyengébb szereplés ellenére sem jutott senki eszébe, hogy a játékosoktól elvitassa a küzdeni akarás lehetőségét.

001

Senki nem merészelte megbecsteleníteni a szurkolótábor előtt azt a csapatot, melyért meccsek alkalmával a rajongóik akár a világ végéig is elutaztak volna. Mert Szombathelyen mostanáig a versenyben való győzelem, a valódi haladás volt a mértékadó!

Mert Szombathely a Haladás és nem a „bennmaradás” szülővárosa.

Csak a mostani vezetés, a jelenlegi gazdák zsigereiben él tovább Ernő, a néhai szerény képességű nebuló!
Ernő, aki a felnőtté válás nehézségeit vállalhatatlannak tartotta, s megelégedett a panelház legtetejéről való elrugaszkodással.
Csak ők keresnek maguk helyett bűnbakokat és megértő, alázatos cinkosokat a mutyihoz, a legújabb bennmaradási kísérleteikhez!

Hajrá Hali!

(Ez az írás 2015. júniusában készült, de újra aktuális! Csak azóta van már vadiúj családi fészkünk! Ugye?)