SENKI NEM ISMERI SÁRIBAN? – Sebesi Erzsi már ott sem fontos

Néhány héttel ezelőtt nem kis keserűséggel írtunk Gazdag Erzsi költőnőről, meg az ő „kedves városáról”, Szombathelyről. A városról, akire hagyományozódott a költőnő minden kincse…
„Kidobhatják végre a szemétbe a gondosan félbehajtogatott, majd az életlen ollóval félbenyiszált papírlapokat, melyekre az immár soha, sehol, senki számára nem fontos verseit írta, gépelte, miközben nagyokat slukkolt a cigarettából.
Mert ezeknek nem számított, hogy volt, hogy létezett egy költőnő, akit örömmel ölelt magához a költőóriás, Weöres Sándor, akit Kodály Zoltán büszkén fogadott társul, amikor a valódi magyar zenét éltette Szombathely városában.”

A veszni hagyott Gazdag Erzsi Irodalmi Kuratórium okán keseregtünk egy keveset, fájlalva, hogy már nem lehet többé fontos Szombathelynek a „gyermekversek csillámló szárnyú tündére”.
A századik születésnapja még jó alkalom volt, – persze csak kiváltságoséknak -, készülhetett tenyérbe vesző csecsekönyv a drdr tanácsnok asszony gyönyörűségére!

Lehetett kipipálni az emlékét, amikor a Petőfi utcai épületre felkerült egy szokásosan infantilis emlékmű, egy ragozhatatlan giccs, mely attól a pillanattól hirdeti, hogy a nagy ház egyik lakásában élt Gazdag Erzsi. Na persze, itt is „letudhattak” egy piszkosul jól sikerült megemlékezést! Ez is olyan remekbe szabott fércmű, mint a Hősök temetőjébe taszigált átlőtt vaslemez, melyet felállítása óta soha, senki nem látogat, nem koszorúz stb.

Napokkal ezelőtt futottam össze kedvenc – fogadott – „onokájával”, aki szeretett volna gyertyát gyújtani, a vasárnap alkalmát megragadni, ott, Sáriban, ahol már senkinek nem mond semmit Sebesi Erzsébet neve! Már senki nem emlékezik arra a földbe ragadt kicsi viskóra, mely éppen a mostanra egyre gyönyörűbb épületkomplexum helyén állt… Ott lakott az öreg Sebesi, a templomszolga, aki oly sok évtizeden át húzta a harangot, mely misére hívta a Sári lelkeket… Még jó, hogy a néptanítók emlékezhetnek!

Lám, még az internet lexikonja is úgy tudja, hogy Gazdag Erzsi Sebesi néven született, Budapesten, pedig ő törvénytelen – így névtelen – gyermek volt, akit Sebesiék vették magukhoz, hogy Sáriból, Sárvár „városrészéből” indulhasson útjára… Gazdag Erzsi sosem vallotta magát „pestinek”. Szerette Sárvár városát, ahová sokszor visszalátogatott…

.

S valóban élt a családban egy nagymama, aki a Gazdag nevet viselte – Erzsi néni mégsem miatta változtatott a nevén! Sorstársai, a nevelő szülőknél otthonra leltek szokásrendjéhez igazodva, akárcsak mások, ő is a Gazdag név mögé rejtette szégyenét!
Ahogy 1956-ban megkeserítették az életét, s a gyermekekhez írott költészetbe menekült; s ahogy halála is egy szerencsétlen „véletlen”, egy balul sikerült vizsgálat, orvosi műhiba következménye volt, Gazdag Erzsi ma sem igazán juthat méltósága közelébe.
Csak a holnapi szél szelídülésében bízhatunk… Hogy legalább a sírjánál loboghatnak majd a szép remény gyertyácskái.

Gazdag Erzsi holnap, november 14-én lenne 105 esztendős.