TULIPÁNBÓL PAPRIKA… – a vaskeféből meg nyilván szívcsakra lesz!

Azért a Wittner Mariska ábrázatát most szívesen megnézném! No, nem mintha nem tudnám elképzelni, miféle újabb ráncok nőhettek a fidesz képviselőségtől elégült orcán, de az feltétlenül érdekelne, mit szól a „naccságosasszony”, a drágalátos pártja által Budapestnek szánt legeslegújabb objektumhoz, a felépítendő Néprajzi Múzeum központi motívumához?! Vajon, miféle feszültségek vibrálnak ott, a szemei alatt, midőn szeretett kebelbarátai nemhogy nem kívánják elbontani Gyurcsány Ferenc milliószor elátkozott ötvenhatos emlékművét, de úgy tűnik, ez az építmény egyenesen a vaskefét hivatott kiemelni!

Nézem a minap megjelentetett videót, mely a világszenzációnak szánt építmény beharangozója, s lám-lám, az a fránya kefe csak ott vigyorog a közepében!

Wittner Marcsi, anno, – még bőven Gyurcsányék idejében -, szinte naponta sertepertélt a környéken, károgott, huppogott eleget; savazta, mázolta kékre és lilára az árulókat – Fónay Jenőt és társait -, akik elárulva a dicsőséges forradalmat, aláfeküdtek Fletónak!

Harsogta, ordibálta, hogy a fidesz feltámadásának napján miként érkeznek majd a dózerek, hogyan fogják vasrudanként megsemmisíteni azt a mocskot – de valahogy elmaradt a detonáció!

Vajon, most éppen kit tart árulónak a fideszes képviselő , napjainkban éppen Schmidt Mária kedvenc forradalmár Marcsikája???

A vaskefe a mai napig él és virul – igaz, néha szomorkodik a magánytól, mert olykor még Gyurcsány Ferenc is elfelejti megkoszorúzni, lehajtott fővel, átszellemülten, ahogy azt csak „a Feri” tudja!


.

Hja kérem, lehet, hogy az Ötvenhatosok tere újabb „sexi és fancy” elnevezést kap majd, mely igazi vendégmarasztalóra sikerülhet, s lehet az is, hogy a korábbi nevek valamelyikét fogják ismét visszaállítani az aktuális hatalmasságok?! Mert itt kérem volt már minden, s ha még egy kis ideig éldegélünk, e helyből akármi is lehet!

Mint a gyermekversben: Tulipánból paprika, Paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, Kiskirályból tulipán. Akinek jó a memóriája, felidézheti a versikéhez tartozó ábrákat!

A telek valaha az ébredező munkásmozgalom kedvence volt! A Keleti PU-tól a Damjanich utcáig elterülő Csikágó tőszomszédságában rendezték a legelső május elsejei felvonulást, még 1890-ben – s utána szinte minden esztendőben itt majálisoztak a proletárok. Aztán, hogy annyira ne legyen jó csak a munkások hangulata, 1926–30 között ide húzták fel a „Regnum Marianum” görögkereszt alakú templomot, melynek kupolája csúcsán a Szent Korona mását helyezték el. Állítólag az építtetők e templomot az 1919-es tanácsköztársasági eseményekre reagálva, és a trianoni területvesztésre is emlékezve emelték.

Évek alatt került ide Csengery Antal szobor, meg favázas Aréna, melyet később átépíttettek a Városligeti Színkör hatalmasnak szánt, de a faváz miatt meglehetősen otromba épületének. Miután átépítették, itt állt a Fővárosi Városligeti Színház, majd idővel az Aréna Filmszínház is…

A tér sokszor és sokféle módon alakult át. A legnagyobb durranás mégis csak mindezek után következhetett be! A történelemkönyvek tanúsága szerint „a budapesti Törvényhatósági Bizottság 1949. december 20-án hozta meg határozatát: „1. Budapest legszebb útját, az Andrássy utat Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszról, az egész haladó és békére törekvő emberiség lángeszű vezéréről Sztálin útnak nevezi el; 2. Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül; 3. Budapest erre alkalmas és méltó helyén felállítja annak a szobornak a másolatát, melynek eredetijét a magyar nép hálája jeléül ajándékozta Sztálin generalisszimusznak születésnapjára”

Jött a dózer, eltűnt a templom, a színház, a mozi, dőltek a fák, a tér kiszélesedett, s a tervekkel ellentétben nyolcméteresre növelt érckolosszus 9,30 méteres talapzaton állt – egészen 1956. október 23-ig, amikor is a Sztálin tér nemes egyszerűséggel a Csizma tér nevet kapta, miután a feldühödött nép ledöntötte a névadó szobrát. 1957 után a tér a rendkívül komoly „Felvonulási tér” elnevezésben részesült, s hamarosan megkapta az őt megillető Lenin szobrot, a vörös csillagos, márvány borítású dísztribünt, ahonnét büszkén szemlélhette népét az ő hatalmas vezére…

1989-ben aztán újabb tarvágás történt, a térről eltakarították az oda nem illő szobrokat, s csak 2004-ben érkezett egy újabb csoda, az Időkerék, mely azután szinte egyebet sem produkált, mint annak rendje s módja szerint időről időre bedöglött… És legvégül, sok-sok oda nem illő térbútor és denkmál után az ötvenedik évfordulóra felépült a vaskefe, hogy legyen mit utálni Mariskának!

„A városligeti emlékmű ék alakban összefutó fémoszlopokból áll. A Városligeti fasorral szemben, pontosan Sztálin egykori posztján elhelyezett alakzat a Dózsa György úttal 56 fokos szöget zár be. Az embermagasságból nyolcméteresre növekvő, rozsdásból kifényesedő vasoszlopok a cél érdekében egyesülni és összefogni képes magyarságot szimbolizálják, amely úgy törte meg a kommunizmus uralmát, ahogy az ék tükörszerűre csiszolt éle felhasítja a tér macskakő-burkolatát. Az emlékművet baloldalt magyarázó tábla és felhúzott lyukas lobogó egészíti ki.”

2017. decemberében azután eljött a pillanat, hogy nekilóduljanak a görkoripályával körbeölelt vaskefe kialakításának. Jujjjj de izgi! Már alig várjuk a folytatást!

Wittner Mariska nem különben!