JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! – Kádár János simán veri Orbán Viktort

Pedig mindent megpróbáltak már! Viktor és narancsai…

A létező összes szarságot az elődök nyakába varrták, ha kellett naponta felsorolták a Kádár rezsim minden bűnét, és tessék, itt a kutatás, ami egyértelműsíti: Kádár idejében minden sokkal jobb volt, mint ma!

Megkérdezték a magyarokat, és lássatok csudát: 32% gondolja azt, hogy most jobb az élet, mint 50 éve, és 39% azt, hogy rosszabb a helyzet, mint a kommunista egypártrendszer időszakában!

„A Pew Research Center kutatása szerint Vietnamban változott legtöbbet a helyzet: 88% azt mondja, hogy ma jobb az élet, mint fél évszázaddal ezelőtt. Ez azonban annyira nem meglepő, hiszen akkoriban zajlott a vietnami háború. A második helyen India végzett (69%), a harmadik pedig Dél-Korea (68%) lett.
Mindegyik ország elképesztő átalakuláson ment keresztül azóta. Ugyanakkor Japán, Németország és Törökország lakossága (egyaránt 65% érzi kedvezőbbnek az életet) is sokkal jobbnak látja a jelenlegi körülményeket, mint az akkorit.

A lista másik végén jelenleg hatalmas gazdasági válsággal küzdő Venezuela van, ahol mindössze 10% gondolja azt, hogy most jobb az élet, és 72%, hogy rosszabb. Mexikó és Jordánia szerepel még hátul,

Magyarország a 28. helyen áll a felmérésben, ahol 32% gondolja azt, hogy most jobb az élet, mint 50 éve, és 39% azt, hogy rosszabb a helyzet, mint a kommunista egypártrendszer időszakában, Kádár János vezetése mellett.”

A kutatások persze sokféleképpen kritizálhatóak, lehet valamennyit elfogultsággal vádolni!
Egy biztos: a megkérdezettek 39%-a úgy gondolja, hogy mindaz, ami most van, rosszabb, sokkal rosszabb, mint ami akkor volt.
Ha belegondolunk, ők nyilván azok, akiknek akkoriban jó volt.
Volt munkahelyük, a fizetésükből futotta a bevásárlásokra, megtakarításokat gyűjtögettek, autót vásárolhattak, s évente pihenhettek – nem kevesen a nyaralásukat éppen a Balaton mellett tölthették.

De vajon kik lehetnek ők, a 32%?
Talán nem vívjuk ki mindenki haragját, ha úgy gondoljuk, ők a vélekedők, a hallomásból ismerők, de leginkább mindazok, akik a fidesz kampányait elhitték, elfogadták – azért, mert, csak…
Mesékből ismerik a múltat…

Milyen kár, hogy nem lehet fordított a helyzet!
De szép is volna, ha, Orbán rendszerében nem lenne mindennapos kérdés, így télvíz idején, hogy a fizetésünkből együnk, igyunk, ruházkodjunk, gyógyszereket vásároljunk, vagy befűtsünk!
Mert ma ez az öt vágy az itt élők többségének nem igazán működhet!
Csak ma éppen nem illik beszélni a fagyhalottak várható számáról, a naponta éhezőknek tilos ételosztásokat szervezni, s a rezsim szerint mindenki dolgozhat, aki akar!

Nos, ennyi nettó hazugság után az is csoda, ha csak 39% gondolja úgy, hogy Kádár alatt jobb volt!

ADVENT? – polgármesteri gyertyagyújtás, háztáji Betlehem, stb…

Mondd, miséztél ma már?
Egy jó kis hajnali házi-zsolozsma, némi gyertyagyújtással, bárkinek belefér – ugye?

Még szép, hogy már napokkal ezelőtt bevásároltad a szükséges „ünnepi”eszközeidet: van adventi koszorúd, szép piros, meg zöld, meg kék gyertyákkal, körbeszalagozva… nyilván a betlehemi szerkót is előkaptad már! Egy kicsit leporolgatod a háztáji figurákat, otthonossá varázsolod az egész évben nejlonzsákban a varrógép mellett szundizó istállót, friss füvet szedsz a műanyag barmoknak, aztán a helyére fekteted a Jézuskádat, mellé operálva a műanyag Máriát, meg műanyag Józsefet… Brrrr!

A házad előtt ácsorgó fenyőt már egy hete körbetekerted a vadiúj kültéri fényfüzérrel – pukkadjon meg a szembe-szomszéd az irigységtől! – az ereszre visszafűzted a tavalyi villogó jégcsapfűzért! Ollé! Happikriszmasz!
Nyilván!

Szinte minden a közelgő ünnepről szól!
Magadra öltöd a legmenőbb cuccokat, aztán útnak indulsz, mert a nap fénypontja még hátra van!
Bizony, bizony, a te kis településed főterén hamarosan ünnepség kezdődik, ahol megtekintheted a fűrészportestű háromkirályokat, kackiás pamutbajusszal, meg szakállal, pontosan úgy, ahogy az elmúlt esztendőben is!
Ez ám a tökéletes Betlehem!
Falubetlehem!
A közösség csodája, ahol az esti didergésben a falu esze, a polgármester fogja meggyújtani az első hófehér gyertyát! Ki más! A miniszter nem ér rá…
Hatalmas gyertyák ezek, nem spóroltak vele – egyszer élünk!
Aztán az ünnepség fényét emelendő, fellép egy kevéske műsorral a helyi pávakör, az asszony kórus, meg a legények brigádja, káprázatos csűrdöngölőnek öltöztetve a Locomotív GT egykori nótáját!
Lottyan a forralt bor, csöpög a tea, a kosarakból mindenféle káprázatos elemózsia kerül a mancsokba – mulatság ez a javából!

December első vasárnapja van, már csak három hét maradt a személyi kölcsönök felvételére! Szent este lesz huszonnegyedikén, aranyvasárnap nagybevásárlása estéjén, annyi biztos!

De, hogy mit akar a pap azzal a rengeteg hajnali hacacáréval, szinte már senki nem tudja! Fél évszázada, amikor az a rettenetes kommunizmus volt – na igen, akkor egyetlen adventi koszorún, ott, a templomban gyújtottunk meg az első, lila színű gyertyát.

Ott, a templomban, ahol a parányi Betlehem figuráit ez az egyetlen pislákoló gyertya fénye világította meg…
………………………………………………………………….

A várakozás szentségéről

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-rég megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő –, látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és az igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Mikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés, és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Pilinszky János

ÉTELOSZTÁS VOLT… 2013!

Esztendőkkel ezelőtt a karácsonyi képeslapok feldíszített fenyőfákról, szánkázó lurkókról, piros orrú rénszarvasokról tudósítottak. Már hetekkel az ünnep előtt illett ezeket megvásárolni, gondosan megírni, megcímezni, felbélyegezni, az irányítószámot pontosan feltüntetni, hogy a postás időben és főleg megfelelő helyre érkezhessen. Kellemes karácsonyi ünnepeket és jó egészséget kívánunk az egész családnak! Ez volt a legáltalánosabb szöveg, melyet apró cirkalmakkal kiegészítve leírtunk vagy harminchatszor. Körbeadtuk, mint valami szerződést, mindenki aláírta, még a tréfa kedvéért a Morzsa kutya is rálépett, elvégre télen, őkegyelme is „benti” családtaggá lépett elő!

Ez volt a Szeretet Ünnepe!

95086

Aztán jött az sms, meg persze a kör-sms, virágzott az e-mail, a karácsonyi kör-e-mail, a szöveg szinte semmit sem változott, Kellemes karácsonyi ünnepeket és jó egészséget kívánunk az egész családnak! de már nem volt szükség aláíró cinkosokra, sem bélyegre, irányító számra. Egyetlen gombnyomásra szétterítettük a kellemest, meg a jót, kiegészítve mindjárt a búékkal, aztán, hogy letudtuk ezt a korcs ceremóniát, nekiláthattunk a bejglinek!

Ez lett a modern karácsony… meg a B.Ú.É.K.

A legeslegújabb kori karácsonyok közeledtével beindulnak a „méltóságok méltóságát bántó”  kampányok, hírek és felhívások jelennek meg a sorba állított szegényekről, akik méltósággal várnak a sorukra, a porciózott ételre, műanyagtálba merített pörköltre, lencsére, babra, karéj kenyérrel, eldobható evőeszközzel, pohár meleg teával.

00026598

A híradásokból elvesznek a képek a feldíszített fenyőfákról, szánkázó lurkókról, piros orrú rénszarvasokról, helyükbe évről évre ételért sorban állók döbbenetes képei, a szegényeknek szánt felajánlásokkal teli dobozok gyűjtéseinek hírei, ajándékfenyők átadásának tudósításai kerülnek.

Vagy, ahogy leegyszerűsítve odavetik: ételosztás, ingyen-fenyő, meg ingyen tűzifa osztás folyik a rászorulóknak. Akik napról napra egyre többen vannak!

Talán már csak a Szegénységi bizonyítvány újra való bevezetése, a tárgyalótermek világán túli kiterjesztése, meg a kategóriák hiányoznak! Besorolva mindenkit, aki szegénynek merészel lenni, szépen, egyenként!

phpThumb_generated_thumbnailjpg

Mindazok, akik még, ha keveset is, de naponta háromszor esznek, aztán akiknek asztalán naponta egyszer van csak étel, meg akik alig jutnak napi táplálékhoz, végül akik rendszeresen éheznek, alultápláltak, s talán a hamarosan éhen halók besorolás is elkerülhetetlenné válik!

De vajon mindez, mégis kinek a szégyene?

(…és vajon kinek  karácsonyi ajándék?…)

Mert manapság leginkább arról lehet hallani, hogy miként lehet és kell a szegénységet, a szegényeket elrejteni, eltüntetni, miképpen lehet a látványuk helyett bőséggel beszámolni a lustálkodó, decemberben is barnuló celebek, vidám politikusok és feslett életű cicababák mindennapjairól!

A munkanélküliek hordái helyett tengődő és megalázott közmunkások tanulnak bégetni, a nehéz sorsú hajléktalanokból pedig közönséges bűnözőt faragtak a jogszabályokat író hatalmasságok. Ők a “nem jó téma”!

Ezért aztán az egyszerű, televíziót bámuló, rádiót hallgató, újságot olvasó ember, a hírek szerelmese, nem is igen gondolhatja másként, mint hogy van az az elenyésző, pár ezer nyomorult, aki – felháborító módon! -,  a Blahán ácsorogva kajáért kuncsorog a krisnásoknak… Meg van a negédesen doromboló miniszterelnöki család, a jóságosan libapecsenyét kínálgató erőforrásbalog, a mindent átadó főhonvéd,  a mi nagy újjáélesztőnkkel! Akadnak bőven a gondtalanságukban pénzt szórók, a plasztikai sebészekhez, divatszakemberekhez járók, alkoholban és narkóban tobzódók – búsuljon a ló…

E kegyes népek, teleterpeszkedve a híradásokon, ömlenghetnek, a szegények már alig számítanak!

Mert csak nézőpont kérdése és máris elenyésző a számuk!

bMert az osztók tevékenysége könnyen bagatellizálható, sőt, leginkább kiforgatható. Rendszeresen megjelennek a fontoskodó, felbérelt dögevők, meg a megélhetési halálmadarak, akik vijjogva, kárálva, lelkesen tudni vélik, hogy, aki ad, az mindössze kampányfogásból teszi, aki pedig kap, az nyilván tohonya, dologtalan, vagy egyszerűen cigány!

Bűnt kiáltanak arra, aki a bűnük által jutott a semmi partjára!

A hatalmasságok békés nyugalmát megzavarók, akik még ezekben a gyönyörűen ájtatos pillanatokban sem képesek „kikapcs” üzemmódba váltani, és szövetkezve a nyomorultakkal teszik a dolgukat.

Ők az ügyeletes bűnbakok! Akik elrontják a karácsonyt, meg a boldog újévet! A végén még róluk szól itt minden!!!

qqq

Rajtuk kell bosszút állni, a karácsonykor adakozókon, meg a rászorulókon! Ha már az áfacsalókon, trafikmutyistákon, oligarchákon meg az egyéb vidéki csibészeken, a narkósokon, a hitlerbajszú-máriákat éjféli misén osztogatókon nem lehet!

Nyilván ők tehetnek mindenről, az adakozók, az ételosztók! A kollektív bűnösök! Ők. A szégyen…Vagy mégsem?

Utóirat: 

2013. december elsején nap híre volt, hogy Dr. Czeglédy Csaba és a baloldal jóvoltából 2014. január 11-én Szombathelyen ismét lehetett ételosztás! Esély volt ez azoknak, akiknek egyre nehezebb a napi egyszeri betevő falat előteremtése, öröm volt azoknak, akik jólelkűségből ott lehettek, akiknek volt miből adakozni. Nyilván gond volt a megzavart boldogságban és gazdagságban fürdőzőknek.

És sokadszor fájdalom azoknak, akik adnának… mindent, a “nincs miből”!