BOCS, HOGY FELTALÁLTAM AZ OKOSTELEFONT! – vajon valaha kiengesztelődhetünk?

Okostelefon.
A lexikon így ír róla: „Okostelefonnak (angolul smartphone) nevezzük a fejlett, gyakran PC-szerű funkcionalitást nyújtó mobiltelefonokat. Nincs egyértelmű meghatározás arra, hogy mi az okostelefon. Egyesek szerint okostelefon az a mobil, aminek teljes értékű operációs rendszere szabványosított interface-eket és platformot nyújt az alkalmazásfejlesztők számára. Mások meghatározásában az okostelefon egyszerűen egy olyan készülék, ami olyan fejlett funkciókat tartalmaz, mint e-mail, Internet és e-könyv-olvasó, és/vagy teljes értékű billentyűzet, vagy külső USB-s billentyűzet és VGA csatlakozó. Más szavakkal, egy olyan miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni.”

Az okostelefonok tartozéka lettünk.

Az ember kezéhez nőtt, bámuljuk, nyomkodjuk, ezzel utazunk, ezzel fekszünk és kelünk, ez határozza meg a létünket- akár tetszik, akár nem!

No, persze, akad, akinek nincs. Ő nagy bajban van! Az élete nagyobbik része sóvárgással telik, kisebbségi komplexussal küszködhet, s a legrosszabb esetben ő egy butatelefon gazdája!
Na, igen!
Ez az a „mindössze” telefonálásra használható kőbunkó, ami ezen felül maximum rádiót, zseblámpát, ébresztőórát, meg kalkulátort tartalmaz. Ja és akad rajta kígyós játék, idegesítő zenékkel… Ez ma már égő!

Okostelefont cipel az óvodás, ezt bámulja bambán az iskoláskorú, ezzel beszélget a bakfis, miközben grimaszokat vágva, meg szendén pihegve szelfizget.
Ja és a vénasszonyok is ugyanezt teszik, már ami a grimaszt, meg a szendén pihegés imitálását illeti.
Mert az okostelefon tartozékának lenni életforma. Fontosabbá lett a televíziónál, pedig valaha a négy cérnalábon ácsorgó készülék valódi világuralomra tört.

Az idők változtak, s ma a család, meg minden hasonló társadalmi egység is kezd megkérdőjelezhetővé válni – a modern ember társadalmi élete, konfliktusai és örömei e kütyükön keresztül zajlanak.
Punktum! Nincs visszatánc!

És akkor a minap egy ember, bizonyos Rocco Leonard Martino, feltaláló, aki 1929 június 25-én született Torontoban – Ontario, Canada – kiállt a nagyvilág elé és ennyit mondott:

„Sajnálom! Elnézést kérek a szörnyű károkért, amelyeket az én kíváncsiságom szabadított az emberiségre.”

„Az Aleteia nemzetközi katolikus portálon nemrég megjelent írásában elnézést kér találmányáért, illetve a kíváncsiságáért, amely ide vezetett. Úgy fogalmaz, az ő kíváncsisága tette okostelefon-függővé gyerekeinket, akik már nem tudnak a telefonjuk nélkül élni, nem tudnak nélküle egy családi étkezést végigülni. Szerencsére tanáraik elég okosak hozzá, hogy kitiltsák a telefont az osztálytermekből – talán a templomokban is ezt kéne tenni. Mindenesetre a szerző eltiltaná a telefonokat az ebédlőasztal közeléből is – csak egy a gond, hogy ő maga, és nyilván a felnőttek többsége szintén ott tartja evés közben a tányérja mellett, és gyakran megszakítjuk az étkezést egy-egy sürgős sms, halaszthatatlan e-mail miatt. Vagyis nemcsak a gyerekeinknek kell megtiltani, hogy telefonnal a kezükben üljenek az asztalhoz – hanem saját magunknak is.

A feltaláló elnézést kér, hogy találmánya tönkretette a beszélgetéseket. Gyakran látunk párokat vagy fiatalok egész csoportjait, akik sms-t írnak egymásnak, ahelyett hogy beszélgetnének – fogalmaz Rocco Leonard Martino. – Vannak párok, akik a nappaliban ülve üzeneteket váltanak, ahelyett hogy megbeszélnék egymással közös dolgaikat. Ezért különösen, „térden állva” esedezik bocsánatunkért a feltaláló.

Bocsánatunkat kéri azért is, hogy tönkretette gyerekeink egészségét, és talán a miénket is, hisz nem sokkal ezelőtt, ha például valami információra volt szükségünk, el kellett mennünk a könyvtárba, és órákig kutakodni, mire megtaláltuk a választ. Ma pedig a Google elvégzi az egész munkát helyettünk. Úgyhogy a Google jó kondiban van, mi magunk viszont hozzánövünk a kanapéhoz.

Azt is sajnálja, hogy a gyerekeink már nem hozzánk fordulnak kérdéseikkel, hanem a Google-höz – ez valóban veszteség.
Negyedszer pedig sűrűn elnézést kér, hogy a mutatóujjunk – a gyerekeinké és a sajátunk is – csontszerkezete átalakul, annak érdekében, hogy jobban tudjuk használni vele az érintőképernyőt.

Ötödször: mélyen sajnálja, hogy a jobb karunk – balkezeseknek persze a bal – megnyúlik, hogy jobban tudjunk szelfit készíteni, illetve hogy a szelfizéshez felöltött mesterkélt vigyor rögzül az arcunkon.”

Rocco Leonard Martino, feltaláló, a smartphone, vagy ahogy mi ismerjük, az okostelefon feltalálója kiállt a világ elé és így szólt: BOCS, HOGY FELTALÁLTAM AZ OKOSTELEFONT! – Jó lenne tudni, vajon valaha kiengesztelődhetünk-e?

Szóval ez az egész ügylet, vajon megoldható-e egy egyszerű bcsánatkéréssel, most, amikor a használók, az okosmobilokat nyüvők még csak nem is haragszanak a fazonra!
Mi az, hogy haragszanak!
Ez a világ leginkább terjedő divatcikke, kábítószer, státusszimbólum, fontosabbá vált a szexnél, milliószor fontosabb minden más használati eszközünknél. Ugyan, mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy megértsük, ez a valódi, végső katasztrófa okozója?

Mi emberek még soha nem haragudtunk azokra, akik a vesztünket okozták. Nem haragudtunk a fegyverek feltalálóira, sem az autómobil fejlesztőire, nem haragudtunk a dezodorok kiötlőire, de talán még a hidrogénbombáért sem nehezteltünk Teller Edére. Csak egymást, meg a migránsokat utáljuk nagyon.

Hja, az idomítás csodákra képes…