HŐS UTCAI GETTÓVÉG – aggasztó hírek jönnek a Pongrác-telep szaporodó zsákutcáinak világából

Pongrácz László (1824-1890), felvidéki nemesi birtokos családból származó katonaember volt, amolyan legendás harcos. 1849. május 22-én, Buda várának visszavételekor, hősies helytállásáért alezredessé léptették elő. A nevezetes, világosi fegyverletétel után fogságba esett, de onnan sikerült megszöktetni őt, majd. röviddel ezután emigrált. 1867-ben azután hazatért és újra katona lett – altábornagyként ment nyugállományba…

Még a tősgyökeres kőbányaiak közül is, csak kevesen tudják, hogy Pongrácz Lászlóról kapta nevét a Pongrác-telep, mely nagyjából trapéz alakú terület. Északról a Salgótarjáni út, délről, a Csilla utca túloldalán vasútvonalak, nyugatról a Gyöngyike utca és a Főgáz elosztótelepe, keletről pedig a Pongrác út és ugyancsak vasútvonalak határolják.

Az 1920-as években épült fel állami beruházásban a Pongrác-telepként ismert kislakásos lakótelep. Itt vegyesen, egy-kétemeletes és földszintes-kiskertes házakban elsősorban a trianoni békeszerződéssel elcsatolt Erdélyből menekült családokat helyeztek el, ennek köszönhetőek a határon túli településekről elnevezett utcák, terek. Ezekben az években még üres telek, a Magyar Aero Szövetség sporttelepe működött azon a területen, ahol

1939 után kezdték felépíteni a 2018-as esztendőre pusztulásra ítélt – gettóvá változott – épületegyüttest, a Hős utca 15 A és B épületeit.
Évekkel ezelőtt jártam ott, soha nem fogom elfelejteni…

Ma, Magyarország és azon belül Budapest valódi szégyenfoltja, felszámolásra ítélt területe ez a többnyire életveszélyes, szemetes, XXI. századi emberhez méltatlan, mindenféle komfortot nélkülöző házcsoport – mely ugyanakkor szánni való emberek otthona, nyomorúságának legutolsó hajléka. Aki valaha ideköltözött, általában innen indul a köztemetőbe, s akit küldeni akarnak innen, az el sem tudja képzelni máshol az életét. A korábban

Erdélyből áttelepítetteknek itt már nyoma sincs, lumpenproletárok, cigányok és mindenféle lecsúszott népek tengetik itt tönkrement életüket.

Az alkoholizmus, a drogok, a folyamatos veszekedések kalyibái ezek az épületek – azt mondják, az idegenek jobb, ha be sem teszik a lábukat ide, mert valószínűleg nem távozhatnak élve!

A mai magyar valóság rémképe, az elnéptelenedő falvak mellett egyre gyarapodnak a felszámolásra ítélt gettók. A városok végletekig tönkrement telepei egyre riasztóbb képet mutatnak, s most Budapest a Hős utcai gettó felszámolására készül, ugyanúgy, ahogy nemrég a Dzsumbujjal, az Illatos úti gettóval történt. Emberéleteket követelt az a rendrakás és valószínűleg ez lesz a helyzet itt, a Hős utcában is.

Akik lakástulajdonosok, azok azért fognak belepusztulni a kisemmizésbe, mert csak a Hős utcaihoz hasonló ingatlant kaphatnak, akik bérlők, vagy önkényes lakásfoglalók, azok a kilakoltatás miatt fognak beleőrülni a változásba. Nagy baj lenne, ha ez csak ot, Kőbányán jelentene problémát! A Hős utca kérdése előbb-utóbb kihat az egész országra, s félő, hogy a következményekre senkit nem készítenek fel!

Ahogy soha, senki nem adott támpontot, a munkát mindhiába keresőknek, ahogy a közmunka programok átgondolatlansága miatt politikai játszmák eszközévé silányult a nagy „visszatérés a munka világába”… ahogy a mélyszegénység elharapózása után senki által nem vállalt megoldások csak egyre gyülekeznek, maradnak a kérdések, minden Hős utcában. Mert Hős utca szinte minden városban létezik, talán csak láthatatlanul, vagy éppen gondosan kozmetikázva! De az is lehet, hogy csak a lelkekben! Azoknak a kisembereknek a lelkében, akik a végleg beletörődést választották, a minden-mindegy útját – mely nem vezet sehova!

A választás hajrájában vajon lesz-e ember, akinek azok sorsa is fontos, akik soha nem látszanak? Vagy tényleg csak az a kérdés, kik kerülhetnek az irányítás, a hatalom közelébe? Tökmindegy milyen oldalon állnak, ha azok, akik győzni akarnak, csak a maguk utcáival, utcácskáival törődnek, miközben a Hős utcaiak beledöglenek az egészbe!

Pongrácz László, katonaember, hős lett, majd ellenség, közönséges bűnöző, börtönlakó, szökött fegyenc, végül migráns. Aztán újra csak katona.

Hiszen, ha gondolta volna, hogy valaha a hálás utókor majd róla nevezi el Budapest minden bizonnyal legneuralgikusabb pontját! Ha megtudhatná, hogy szeretett hazája éppen a gondjai kapcsán emlegeti majd a nevét…
Milyen jó volna pár év múlva úgy beszélni a Pongrác-telepről, meg a Hős utcáról – ott a Zrínyi Miklós Egyetem, meg a TEK telepeinek tőszomszédságában – mint a józanész, meg a segítő jó szándék diadalútjának megvalósulásáról! Ahonnan ugyan elvezényelték a nyomor napszámosait, de helyette nem létesült másik száz gettó az ország különböző pontjain!