MAJOMORSZÁG – 2013. július 1.

“Hej de messze majomország,

ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.

0002

Majomtéren, majomréten

majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.

1367348528_600x500

Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.

0004

Megépül a majommalom,

lesz sok majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.

0003

Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol

egyiké majommennyország

másiké majompokol.

0006

Makákó, gorilla, csimpánz,

pávián, orángután,

mind majomújságot olvas

majomvacsora után.

0007

Majomvacsoraemléktől

zúg a majomreterát,

majombakák menetelnek,

jobbra át és balra át

0001 

Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.”

 

Weöres Sándor verse

HENDRIK HÖFGEN (TRAFIKJA) – nem kellett a náciknak!

– Mivel fogod búcsúztatni a társulatot?

– Hogy érted?

– Mondasz nekik valamit?

– Már mondtam.

– És mit?

– Azt nem mondom meg…

0101

Alföldi Róbert utolsó szavai ezek, a Nemzeti Színház élén elköltött ötödik esztendő legvégén az Il Silenzio, a bénítóan fájdalmas trombitaszó után vele készült interjú legvégén. Ahol és amikor ott maradt örökre a csönd, a titok, az elhazudhatatlan és kiforgathatatlan szavak, amire annyira várt a gondolatrendőrség.

És ott maradt Alföldi Róbert rendezői széke, öltözője és direktori irodája – helyén hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik! Vidnyánszky haver trafikja!

Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy mindaz, ami volt, és ami megmaradt, eltakaríttatik, s amíg csak egyetlenegy is akad azok közül, akik a cárt, a császárt ellenségeire, kritikusaira emlékeztetik, nem marad tétlen pillanata. Úton a teljes győzelem felé csak epizód lehet mindenki, akinek lelke, lelkiismerete volt és van! Ellenfél nélkül, mint marakodó oroszlánok elől a bölcs majom ér révbe ő és a nagy terv, s vele a mindent kiagyaló rend, a gépezet rémisztő udvartartása.

0102

Nemzeti Színházból Nemzeti Dohánybolt. Milliárdok leosztva bagóért. Bagólesők, tehetségtelen és erkölcstelen hulladékok árnyjátéka, az Orban’s Attraction…

Az utolsó darab, a Mephisto, Alföldi Róbert Nemzeti Színházának utolsó darabja. Hendrik Höfgen – a tehetséges színész, aki a művészi karrierje okán a nácik udvari művésze lesz… A történet elején kifejezetten baloldali, forradalmi színházat szeretne csinálni, és amikor kimenekül Párizsba, nagyon fél, hogy ezért otthon majd előveszik…azután mégis hazatér, és sztár lesz, visszajön, és szembe kell köpnie magát és az elveket, amiket vallott, ha egyáltalán őszintén vallotta őket. A történet végén a hatalom legfontosabb képviselője mondja ki azt a fontos mondatot, hogy a színészt nemcsak a színház, hanem az egész német kultúra vezetőjévé nevezik ki. A karrier óriási, a kérdés az, hogy belül, valójában kicsoda Hendrik.

És vajon kik azok, akik szájából a mondatok soha nem hangozhatnak el! Akik a színpadon a reflektorok vakító fénye, a hangfalak dübörgése ellenére is megőrizték látásukat és hallásukat! Ezért van az, csak ezért… hogy nem hangozhatnak el a mondatok, amik egyszer már eljutottak a társak füléig, a szívéig és a szeretet, meg az intelligencia nem engedi, hogy azt illetéktelen fülek hallják… Megint csak az attitűd, meg a valódiság, melyből van még, aki az élete árán sem enged. Lám ennyit ér az erő a hatalommal szemben!

0103

Vagyunk egy páran, akik nem érthetjük a veszteség valódi mértékét… Mert az évtizede tartó agymosás nem maradhatott következmények nélkül! Elhitették, sulykolták és kőbe vésték egyedüliségüket, megkérdőjelezhetetlen igazukat, mindenek felett. És, mert elvágták útjainkat a kapuikig!

Elvették a tisztességes munkánkat, a megélhetést biztosító jövedelmünket; megfizethetetlen távolságba vitték tőlünk minden döntésük házát és városát, Budapestet, és vele a kultúránk javát! Elvették az otthonainkat és belőle az időt, amit korábban épülésünkre fordíthattunk. Robotunk maradt csak a holnapi betevőért, se könyv, se mozi, se színház… csak olykor, némi cirkusz, a szennyet ontó képernyők, meg monitorok kisajátító világa. Soha még ilyen könnyen nem vetették oda emberek a szabadságot, néhány értéktelen morzsáért, önigazolásért. Soha nem hittek még ennyien a hazugságban, nem rettegtek még ennyien, hogy egyszer kiderül az igazság, hogy tévedtünk!

Ebben az országban mindenkit megtanítottak a saját igazunkért harcolni, megvédeni a közösen elért eredményeket. Ebben az országban mindenkit megtanítottak kiválasztani az egészséghez vezető utat, miközben gyógyíthatatlan sebek borítják mindenki testét és lelkét. Harcolunk a szegénység, meg az analfabetizmus ellen, túlsúlyosan, alkoholbetegek és narkósok tömegeivel, egy végtelenségig szétvert oktatási rendszer málló falai közt…

Minden szabadságunkat önként adtuk a szabadosságért, s most a tehetség, a tisztesség, meg a lelkiismeret helyébe a büntetést ültetjük, szívünkbe pedig a tőle való rettegést. Az az Il Silenzio, ott a nemzet színházában egy kicsit mindenkiért szólt. Mert nem mindegy, hogy színjátékosok játszanak drámát, vagy megélhetési politikusok erőltetnek arcunkra mosolyt, önző tréfáikkal…

HENDRIK HÖFGEN – nem kellett a náciknak! Ahogy Alföldi sem kell a hatalmukat őrzőknek. Akik rettenetesen félnek, hogy hamarosan minden, minden kiderül…

Katedrális a káromkodásból, de…KI VISZI ÁT A SZERELMET?

Gyalogolni a perzselő napon perceken át. Azután odaérni, és… Beállni az utcára kiérő sor legvégére. Várni. Falusi postahivatal, valahol Magyarországon, 2013. júniusa, délelőtt tíz óra. Mit lehet tenni? Várni. Várakozni. Várakozni még, úgy, hogy közben nem történik semmi, látszólag semmi nem mozdul odabent. A hivatal előtti sorba újabbak állnak, tudják jól a rendet.

002

Valaha, így a sorban állás alkalmával, beszélgetni, kokettálni kezdtünk. Ma nem. Előttem, mögöttem két nyári vakációját töltő ifjú ácsorog. Füleikben fülhallgató, kihallatszik, amint döbörög a zene. Nem szeretnék vénembert játszani, de se látnak se hallanak… Mögöttem hajlott hátú néni, a földet nézi, látható fájdalmait viseli… A szemében legényke vagyok…Esély sincs, hogy az idő múlását tereferével oldjam.

Végre, nyílik az ajtó, kifelé is mozdul a sor, a boltos az, lépteit szaporázva beugrik az autójába és már indítja is a furgont. Rohanás az élete…kizökkent. Valamit mormogott előttünk, de lehet, csak a köszöntések helyett, szokás szerint alkalmazott pótlékot nyomta.

Még mindig nem mozdulunk. A résnyire nyitott ajtó mögött láthatóan tömeg van. Mi itt a posta előtt, ők odabent várakoznak. Aztán mégis… de csak a postáskisasszony libben ki az ajtón, füléhez szorított telefonnal és éktelen kiabálással föl-le rohangál. Az illem úgy kívánja, hogy ne hallgatózzak. Nem szép dolog… Csak éppen nem tudom nem hallani, amint a hüllőtársadalom, meg a békák szinte valamennyi egyede elhagyja ajkát…

Pontosabban, káromkodik. Mint a kocsis, ahogy hajdanán példálóztak véle!

001

Még vagy húsz perc, mire elfogynak előlem, s az ablakhoz érek. Sorolom, mi mindent szeretnék, hogy levelem időben is érjen, saját kézbe kézbesítsék, ajánlott formában, ráadásul tértivevényesen! Sorolom, és kihúzom a gyufát! Ezt mégsem kellett volna! A postáskisasszony visszakérdez:

-Simán miért nem jó? Úgy is odaér ám! Meg aztán így is elveszhet… Bíztat, de én kitartva eredeti elképzeléseim mellett várok, amúgy méltóságteljesen. A kisasszony trillázni kezdi, hogy holnaptól festik a postát és már minden dobozokban van, fogalmam sincs, hogy amit kérek, mekkora feladat!

…Várok, várakozok, aztán előkerül a koperta, valahonnan a dobozok mélyéről a blanketták, és én a pultra görnyedve címezni kezdek.

Az ablakon túl közben zajlik az élet! Csörren a telefon, a kisasszony a doboztenger közepén a forgószékre pattan és folytatja, amit az imént az előtérben megkezdett. Olykor csak kiabál, néha ordít. Kedvenc szóhasználatával “saját” hím nemi szervének elfogyasztását emlegeti. A nyomaték kedvéért, vagy hatszor. Akiről beszél, rendkívül nehéz helyzetű lehet. Az illető édesanyja prostitúcióból tartja el magát – legalábbis ezt hangoztatja a hölgy, úgy percenként háromszor! Meg persze ugyanekkor a szaporodásra próbálja felszólítani áldozatát…

004

Mire a levélkísérő ívek kitöltésével végzek, már egyre kevésbé tudom magam türtőztetni. Aztán, hogy az üveg alatt átnyújtom a borítékomat, magam is kapok a rituáléból:

-Adja már azt a sz….t, had végezzek a p…..ba!

Még elmúlik két másodperc és nem bírom tovább! Mérlegelni sincs esélyem, csak úgy, szokásos basszusommal, és kellő magabiztossággal mégis megkérdezem:

– Hölgyem, nem szégyelli magát? Itt állunk vagy fél órája, nem hallunk az Ön szájából mást, csak ostoba káromkodást, szitkot, másokat becsmérlő arrogáns szavakat! Mégis, mit képzel magáról?

003

Szavaimra csend a válasz. Hirtelen és mérhetetlen csend. Az öreg néni jóságos tekintete végigmér, a fiatal lány kihúzza a füléből a parányi hangszórókat. Folytatásra várnak, de hiába. A postáskisasszony némán összeadja a fizetnivalót és, mint akit vérig sértettek, akinek bele szóltak mindennapos gyakorlatába, mindössze az összeget, a végösszeget sziszegi felém a kalitkaablak mögül.

Fizetek és távozom. A többiek, ott a sorban végigmérnek. Vajon, ki lehet ez a nagyon bátor ember. Vajon, honnan került ide, ki küldte? Végigmérnek, de persze senki nem szól. Hangos elköszönésemre nem kapok választ. Nem szokás, az sem.

Hazafelé baktatva eltűnődök. Rendezem magamban a történteket, de a kérdések csak jönnek egyre! Mi történt velünk, hogy a káromkodások, a gyalázkodás és mocskolódás irgalmatlanul ocsmány kifejezései beépültek a mindennapi szóhasználatba? Miért fogadjuk el, sőt, miért tekintjük egyenesen követendőnek a durva szavakat? Miért csak azokat? Miért lehet érvényesülni úgy, hogy másokat gyalázva, szidva, kérkedünk primitív szófordulataink, trágárságaink sorolásával? Hogy lehet, hogy a minősíthetetlen hangnemet használókat a társadalmunk már meg sem veti, sőt, példaként a magasba emeli a mindegyre káromkodókat? A másik lelkébe belegázolni, mások fogyatékosságán, hibáin élcelődni, vajon miért lehet érték?

A minap, egy televízió műsorában szerepelt a „meghívott vendég”. Munkájáról, tevékenységeiről beszélt. Éppen úgy, ahogy a postáskisasszony! Kötőszavai és fordulatai mondatról mondatra ismétlődtek, a ba…….eg, meg a ku…….va pi….a néha szemmel láthatóan zavarta őt a légzéstechnikája fenntartásában, de sem ő, sem az őt faggató nem látott kivetni valót a mondandóban. Mosoly helyett nyerítés, kacaj helyett röhögés kísérte zagyvált gondolatait, amiről persze később az összefoglalóban megtudhattuk, hogy rettenetesen coooool volt! Neki éppen rajongói, vagy ahogy manapság mondják, követői vannak…

Szép nyelv a magyar. A magyar hadak élén álló vezéreinknek is mindig követői voltak, akik a hadvezérrel elsőként, együtt haltak, ha kellett…

Jó volna tudni, mikor érünk fel a csúcsra. Ahonnan talán már nem lesz tovább!  Olykor a messzi Alföld sokat látott tanyasi emböreire gondolok. Szinte hallom távoli, míves mondataikat, szavaikat. Akik annyi nehézség és annyi megpróbáltatás közepette is tudtak méltósággal szólni jóbaráthoz és idegenhez.

És tudták jól, a tehetetlenségüket emlegetők gyengesége nem tartozik másra…

Mert a magyar hazában akadt már költő, aki valódi értékként, a fájdalom fokmérőjeként, a lemondás fájó kínjaként verselte meg a káromkodást:

Létem ha végleg lemerűlt,

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

(Nagy László verse)

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA – a madárdoktor, meg a buetos

Van úgy, hogy rég elfeledett holmikba, emlékekbe botlunk, rendrakáskor, nagytakarításkor, vagy éppen költözködéskor. A fiókokat ürítve elmélázunk egy-egy apró papírfecnit morzsolgatva, felidéződnek pillanatok, amik talán soha többé nem térhetnek vissza. Ezek a mi kis házi múzeumaink… A kor előrehaladtával egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy az emlékek sora leginkább a veszteségeink felsorolásából áll. Sokan csak későn eszmélünk, akkor szeretnénk szólni, amikor már nem lehet… késő!

A minap, könyveket pakolva egy szeletke papír hullott előttem a földre. Névjegykártya. Tulajdonosa, valaha úgy látta jónak, ha mindazok az információk elférhetnek rajta, amiket fontosnak tartott. Nem szimplán név és cím, meg telefonszám, de kép és piktogram, mely a világ minden sarkában ugyanazt jelenti… Sólyom és vöröskereszt…

Persze, vannak dolgok, amiket nehéz elképzelni. Aki nem látott még cseresznyemagozót, vagy tubuskinyomót, az valószínűleg elmélázik egy pillanatra, ha a kártya két fő gondolatát megpróbálja elképzelni: védett ragadozó MADÁRKÓRHÁZ, meg GARÁZSMÚZEUM. Olyan mesebéli, megfoghatatlan képek villannak elénk, amik valahogy nem akarnak összesimulni.

003

002

001

A védett ragadozók, meg a múzeumok tárlóiban az öröklétre szenderedett tárgyak két különleges lelki alkatot feltételeznének, pedig a madarak gyógyítója, vagy ahogy önmagát nevezte, a madárdoktor, no meg a múzeumi teremőr ugyanaz az ember… volt. És talán ezt a szót, itt a legvégén, na ezt volt a legnehezebb leírni most! Pista bácsi elment. Talán úgy a leghelyesebb, ha azt írjuk: búcsú nélkül. Ahogy a legendák illannak el, nesztelen, s csöndjük, hiányuk csak jóval később kezd sajogni!

005Még látni vélem a garázsmúzeuma kitárt kapuján át, ahogy kezében a flintával, sisakkal a fején masírozik, aztán, mikor mellém ér, odasúgja, csendesen: vigyázz a múzeumomra, ha már nem leszek!

Találkozásainkat nehéz volna felsorolni, valahány fészekből kipottyant bagolyfiókát, akárhány cinegét vittünk hozzá, jóságos ujjai közt mindahányan megnyugodtak. Rá bíztuk, a gondjaira hagytuk a madarakat, aztán, hogy legközelebb mentünk, még fölemlegette a röptüket. Mesélt az utolsó együtt töltött pillanatokról, aztán könnyezve visszaadta a felgyógyult madaraknak a szabadságot… Kőszeg felett valahány madarat látok repkedni, eszembe jut, hátha éppen a felgyógyult és felerősödött fióka szárnyalását szemlélem…

(…)

A határ túloldalán, a Szék-patak partján, Őriszigeten áll az öreg vegyeskereskedés. A kapuja zárva, évek óta már. A helyi tájszólás buotos, azaz boltos Lajosnak nevezte egykori szolgálóját. A Pathyk közt az egyik legöregebbet, akit mindenki ismert a környéken. Felsőőrött a felszegiek, a vasjobbágyi gelencsérek utódai, a vasvörösvári és alsóőri gyepűvédő székelyek unokái, akiknek padlásait évtizedeken át járta. Ahová feljutott, onnan minden törött cserepet, mozsarat, fakanalat… összegyűjtött! Néprajzi múzeum lett előbb a pajtából, a konyhából a tisztaszobából, a hálóból, legvégül maga a bolt is egy letűnt kor, a schillinges Ausztria lenyomatává változott.

006

007

008

Lassan egy éve már, hogy vasárnaponként nélküle ballagnak a szigetiek az evangélikus templomba. Buotos Lajos helye üres. Elköltözött ő is… Míg élt, bár egyre félénkebben, de mindig  megkocogtattam az ablakát. Az öröklétnek tűnt, mire ajtót nyitott, de aztán mesélt, megállíthatatlanul. A boltról, az asszonyról, meg a korán elballagó fiáról, akire örökül hagyhatta volna a portékáit… Amikor utoljára beszéltünk, csak annyit kért tőlem, ha meghal, segítsek gondoskodni a múzeumáról… Tenném, de…

009

Látom már, ő is csak egy hóbortos öregúr marad az emlékek ködében! Milyen kár! Milyen nagy kár, hogy ilyen értelmetlenül kevés, ma, megszállottnak lenni! Hinni abban, hogy adni jó, és talán kevesebb ellenségünk lehet, mint barátunk. Mostanság, a júniusi rőzsetüzek éjszakáján rájuk emlékezem, néhány apró emlék, kacat és ócskaság válogatása közben.

Ez a múzeumok éjszakája…

NE HALLGASS RÁM – jobb, ha magad is belehalsz!

Hallgatózni mindenki szokott. Én is. Ezek a mondatok,  egy beszélgetés foszlányai, aminek megdöbbentő részleteit itt közlöm; tegnap egy kormány-közeli ember szájából hangzottak el. Gondoltam, nem csak mást, engem is illet!

Góbéságok ezek a javából…

„Vannak emberek, akik azt hiszik magukról, hogy a duzzadt narancsból késsel, villával táplálkozva, azonmód nemes urakká változhatnak; midőn a kerekekből is bicikli lészen, amint párosítjuk azokat, s a hátulsó szaporán követni kezdi az elülsőt.”

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

„Akadnak bizony, jócskán, még ma is, akik esteledvén a lámpák tüzeit inkább eloltják, mintsem látásukat romlasztván az olvasással csekély értelmüket összezavarnák! Révületükben azután dogmát, (alaptörvényt) alkotnak, csak úgy, azért, mert… persze szigorúan előzmények nélkül!”

003

„Léteznek olyanok, akik visszhangzó szavaik hallatán elégedettségre utaló jeleket vélnek felfedezni, egyenest égi áldást, s ha dölyfös vihar közeledik, jéggel, bátran hirdetni kezdik az üdvösséget, az ingyen kegyelem maszlagát! Dolgukat a szentlélek nevében, köteleik végén rángják.”

001

„Ők azok, akik gondoskodásukban másoknak is  kötelet javallanak, az ellenfélnek, és tudni vélik, hogy a szegénység bűn, és nyilván büntetendő; no persze, aki nem képes a köz javáért tenni, tehát csenni, lemarad, és nyilván annyit is ér!”

008

„Mindahányan lazák, kalocsait, meg matyót hímeztetnek dolmányaikra, s ha kell bocskaiban, s lóról vetik szemük fényét a megilletődöttekre! Vadászkastélyaikból száműzik a múzeumi papucsokat, de azért a külhon felé temetkezni fognak…

Narancsok a vöröset…”

005

„Elneveznek és kineveznek, mindent nemzetinek és demokratának, mások madarait lesajnálva turult avattak, ha örömük volt bátorkodtak, ha bánatuk, megtiszteltek a többes szám első személlyel.

És persze mindenkitől csak értünk védik határainkat!”

007

Volt, aki tegnap fordított nekik hátat, de lesznek jócskán, akik holnap, holnapután teszik. Ha teheted, ne hallgass rám – jobb, ha magad is belehalsz! Vagy lesz úgyis, akire mindig jobb hallgatni, csak mert más, mint én?

Ismerős…?

006

„Azok ott ma mozdonyt neveztek el a költőről. Vörös vonatot avattak a narancsok…Feljogosították, felhatalmazták magukat arra, hogy megtehessék az emlékével ezt is. Rom-kocsmájukkal hivataluk fényét emelték, s boldogságuk zártkörűségéről istenük módján döntöttek…”

FÖLDTÖRVÉNY UTÁN – Ángyán megalapította a Tisztességes Emberek Szövetségét

2013. június 21-én, pénteken szavazott az Országgyűlés az új földtörvényről. A jogszabályt az ellenzéki pártokon kívül Bencsik János és Ángyán József fideszes képviselők is bírálták, utóbbi emiatt a szavazás után bejelentette, hogy elhagyta a Fideszt. A bejelentésével egy időben bontott zászlót új mozgalma, a Tisztességes Emberek Szövetsége. Szerettük volna értelmezni az okokat, amiért döntését meghozni kényszerült…a kifogásolt törvénnyel kapcsolatban Ángyán nyolc pontban gyűjtötte össze gondjait, gondolatait:

935416_471259369616942_7934139_n

1. A döntés nyomán korlátlan birtokméretek alakulnak

A törvény az eddigi 300-ról 1200 hektárra növeli az egy magánszemély által hasznosítható földterület nagyságát, miközben eltörli a családi összeszámítást. Vagyis egy több ezer hektáros területet nyugodtan szét lehet dobni a házastársak, gyerekek között, de még a szeretetotthonban fekvő nagymamának is lehet pár száz hektár szántója és gyümölcsöse. (Ebbe ráadásul a társas gazdálkodásoknak nem kell beszámítani a tagjaiktól bérelt földet, valamint a kényszerhasznosítást.)

Gazdasági társaságok a korábbi 1200 helyett 1800 hektárnyi földet birtokolhatnak, hasonló jogi kiskapuk mellett. Emellett az állam bármikor dönthet úgy, hogy a nem megfelelően hasznosított földet másnak adja, méghozzá pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával.

Összehasonlításként Európában a nagybirtok átlagos mérete 2011-es adatok szerint: Svájcban 54, Hollandiában 135, Belgiumban 150, Lengyelországban 250, Franciaországban pedig mindössze 274 hektár!

5831_480140535395492_2123655840_n

2. Növekedni fog a tőkés társaságoknak való kiszolgáltatottság

A korábbi években nagy port kavart, hogy az NFA, a Nemzeti Földalap által kiírt bérleti szerződéseket a helyi gazdálkodók elől nagybirtokosok és tőkés társaságok happolhatták el. Ez várhatóan a jövőben még inkább így lesz, mivel a mintegy kétmillió hektárnyi állami földek esetében tulajdonképpen jogi kiskaput nyitnak az NFA-nak a külön rendelkezésre.

A nonprofit szövetkezeti forma támogatása helyett ráadásul a kormány úgynevezett “integrátorokat” támogat, amelyek révén a tőkeérdekeltségek koncessziós formában régiónként maguk alá gyűrhetik a mezőgazdaságot, és kiszipolyozhatják a hasznot.

A profitot ezek után remekül át lehet mosni például egy Seychelles-szigeteki offshore cégen keresztül! Már elnézést a remek ötletért!

Becslések szerint egyébként a hazai termőföldek közel 80 százaléka jelenleg 180 nagytőkés csoport kezében van. Ezek a nagytőkés csoportok, illetve vezetőik tették vállalhatatlanná Ángyán számára a szaktárca vezetését…

3. Hátrányba kerülnek a helybeliek, a régi idők földműveseinek utódai

A törvénytervezet bírálói, így Ángyán József is hosszasan taglalták,  hogy  indokolatlanul széles az a húsz kilométer sugarú kör, amelyen belül a törvénytervezet szerint még “helybelinek” számít a földterületet birtokló. A jogszabály ráadásul meglehetősen rugalmasan kezeli az üzemközpont fogalmát is.

Egy gazdaságnak ugyanis lehet székhelye, valamint korlátlan számú telephelye, és papíron szinte bármelyik telephelyet később központtá lehet nyilváníttatni, így a cég könnyedén megszerezheti a kiszemelt földet, szinte bárhol, a helyeik elől. (Erre sajnos számos példa volt már a földbérleti pályázatok során is.)

582088_331481233646093_1429418318_n

4. Nincs mi megmaradjon a kisemmizett kisgazdáknak…

Az új törvény láthatóan semmilyen formában nem biztosítja a kis és közepes gazdaságok korábban bőszen ígért előnybe hozását. Helyettük a nagybirtokosok és tőkés társaságok 15-20 év múlva lejáró bérleti szerződéseket köthetnek, melyekre ráadásul azok lejárta után is előbérleti joguk lesz! A korábbi törvénytervezetből ráadásképpen kikerült az is, hogy egy család településenként nem birtokolhat többet az összes földterület 25 százalékánál.

Ezzel gyakorlatilag beláthatatlan időre bebetonozzák a mostani, igazságtalan földbirtokszerkezetet.

Egy jogi kiskapu persze azt is lehetővé teszi, hogy az állattartó telepek felülírják az elővásárlási és 20 kilométeres szabályt. Nekik úgy tűnik, majd mindent lehet, elvégre a jószágaiknak enni kell!

5. Korlátozott döntéshelyzet és vétó lehetőség a földbizottságoknak…

A tervezet korlátozott beleszólást biztosít a helyi földbizottságoknak, ám valós, végső döntést nem hozhatnak. Az állami hatóság bármikor úgy dönthet, hogy “ésszerűtlen birtokszerkezet” kialakulása miatt másnak adja a használati jogot.   A jogszabály azonban nem részletezi, hogy mi és kinek a nézőpontjából számít “ésszerűtlennek”.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a földbérleti pályázatok során “üzleti terv nem kellő megalapozottságára” hivatkozva utasították el több helybeli pályázatát! Ez később sem lehet másképp!

6. Vajon mi lesz a választások előtt sokat ígérgetett munkahelyteremtéssel?

Miközben korábban a fidesz berkeiben mindenki a föld megtartó képességéről beszélt, az új törvény nem kötelezi a földbérlőt, hogy helyben adjon munkát az embereknek. Időközben szintén elsikkadt a választásokkor beígért “demográfiai földprogram” is, amely fiatal letelepedő pároknak biztosított volna kedvezményeket, amennyiben vállalják, hogy a földet megművelik, és legalább két gyermeket felnevelnek. Ez a történet elúszott, akár a többi aljas urban legend…

432128_329949383799278_41518136_n

7. Tetszik, vagy nem, kezdődhet a külföldiek szabad rablása!

Talán, akadnak még, akik emlékeznek, a kormány két éve azzal utasította el a Jobbik javaslatát a termőföld és az ivóvíz alkotmányos védelméről, hogy majd a vonatkozó törvény rendezi ezt a kérdést. A hazai zöldbárók helyzetbe hozását szintén a külföldi spekulánsok elleni harccal magyarázták az illetékesek.

Ehhez képest a törvény csupán az Európai Unión kívüli állampolgárokat tekinti “külföldinek”, és bár helyben lakáshoz és tulajdonhoz köti az uniós polgárok földhöz jutását, az utóbbi évek-évtizedek bizonyították, hogy ezek zsebszerződések útján k