A TRAFIKMUTYI CSAK ÜRÜGY! – vészforgatókönyv valódi hajléktalanoknak

Amikor a minap először olvastam az írást, megdöbbentem. Szinte fájt, ahogy a fiatal újságíró belevágott. Vagy, ahogy manapság illik mondani, bevállalta azt a néhány „durva” napot, ott a mocsokban. Arcát, testét és hiába tagadnánk, egész intellektusát lökte a placcra, hogy átélve a megpróbáltatásokat, – egyfajta görbe tükröt tartva a lecsúszott életet élők elé -, elmesélje (mások) viszontagságait.

homeless-laptop

Homeless, hajléktalan, megtűrt lény lett néhány napra, ( annak öltözött ) csak azért, hogy élményeit megosztva indulatokat kelthessen másokban. Katarzist, együttérzést, lenézést és szánalmat – kinek mit jelent ma, Budapest utcáin a kéregető, köztéri padokon alvó, nem ritkán a saját szemetében, sarában fetrengő ember látványa.

Az írás legfőbb erénye, hogy nem kutatott kiváltó okokat, nem kezelte következményként az átélt gondokat, de nem is fogalmazta meg másokat megalázó aberrációként a történteket. Csak mesélt. Talán ez adott értéket a történetnek. Talán; gondolom… mert lehet, hogy ami történt és leírattatott, a legmerészebb álmaink ellenére sem egyéb, mint provokáció…

hungary_homeless3-04a8ab159c6018604e2eaf3f26b8e0a0a4983140-s6-c10

Azt hiszem, más is próbálta már: Eljátszani a gondolattal, vajon, mi lenne velem, ha egy nap bekövetkezne „valami más”. Más, mint amit az addigi mindennapok nyújtottak, a reggeli ébredés, a munkába indulás és érkezés feszített programja, aztán a percre mért munkaidőn belül a mennyiségi és minőségi teljesítés, végül a teljes munkafolyamatot lezáró beteljesülés, az elvégzett tevékenység öröme, az ellenőrzés és a lehetséges konklúzió levonása.

Eltérni, akár pillanatokra, centiméterekre a biztonságtól, a biztostól, padkára futni, hogy mindaz, ami addig történt, a kockázatok rendszerében a veszteségek közé zuhanjon. Aztán tehetetlenül sodródni, átadni a súllyá változott valót a gravitáció törvényének és a kontroll nélküli zuhanás után becsapódni.

Megsemmisülni, ronccsá válni, vagy egy életen át megnyomorodva töprengeni tér és idő rendszerén, akár a legjobbak… Mert akit ma felkészületlenül ér a semmi, az mindent kizárólag a szerencsének köszönhet – mondhat bárki, bármi bölcsességet!

Amúgy manapság minden csak másokkal történik meg…

“Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Korlátok nélkül növekszik egyre
A sztratoszférán át tör a végtelenbe
Lehetek én is, lehetek én is az az egy
Az az egy

Egy példabeszédben egy arc a tömegből a többiek előtt halad
Szentjánosbogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat
Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy
Mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel
Vagy lehetek én is az az egy
Az az egy”

A magunk gondjait szégyenünkben és félelmünkben elrejtjük. Bevallhatatlan napjaink után úgy teszünk, mintha minden bajunk észrevehetetlen volna. Aztán lassan súlytalanná válunk a lényünket körülölelő légüres térben… Ez azonban nem fizikai kísérlet, sokkal inkább a tudatunk túlfeszítése, lélekasztronauták vergődése, biztosítókötelek nélkül.

barboni

Suttogásunk, bujkálásunk a társtalanságba taszít, nincsenek már barátaink, követőink s e példaképeink – a feleslegességben; a közöny a legfájdalmasabb! Ezt kompenzáljuk a virtuális nyüzsgésben. Erre találtatott ki a tömeg élménye, az internet farmja, a közösségi portálok majomtársadalma, ahol mindenki mindenkivel egyformán hülye, és ez a parazita értéktelenség, a deviancia a legtökéletesebben másolható.

És a fent említett írásműben éppen ez a bökkenő!

Hetek óta árad az állítólagos  t r a f i k m u t y i.  Vádlók és igazukat vélők csatájának álcázva pereg a film, miközben a kormány kommunikációjából egyre világosabbá válik a cél: áldozattá kell válni, hogy a következő esztendő nagy döntése előtt legalább szánalomból és jóakaratból megkérdőjelezhetetlenül jó helyre húzza a többség a fenséges x jelet. Mert ez van itt és most. Egy végletesen ketté szakított társadalom, elégedett örömmámorban úszó egyedei és a tűrni, vegetálni alázottak tömege vívja mindennapos csatáit, miközben a hatalom gondja csak az osztozkodás. Ebben a katyvaszban már csak a szánalom kavarhat állóvizet.

Megsajnálók, mások fájdalmát átérzők és hadseregnyi képmutató gágog egyre.

A recept bevált, szinte szükség sincs a megújulásra!

„Keress egy nélkülözhetetlen terepet – ebben az esetben a dohányzók, a cigarettázók világát – hívd fel a figyelmet annak minden torzulására – emlegess prevenciót, meg szemléletváltást – végül az egészet építsd be a nemzetmentés szokásos dogmakörébe!”

A nemzeti dohányboltok létrehozása így válik lelkiismereti kérdéssé, aki a kormányon lévők szándékával szembe száll, az a nikotinizmumust élteti, cigit nyom a védtelen gyermekek kezébe, sárba tiporja az egészségügyet, lenézi a kapuban ácsorgó paradigmaváltást és persze pénzt töm az idegen tőke zsebébe, a multiknál hagyva milliók mindennapi aprópénzét…

Csak emlegetni kell a rengeteg mumust és a megvezethetők önkívületi állapotukban vadul voksolni kezdenek. Nekilódulnak, hogy megvédjék jótevőjük világmegváltó szándékát, s keblükre ölelik a mások tüdejét mérgező, a nemzet zsebéből fosztogató rossz trafikos helyébe lépő, felkent és megigazult jó trafikos figuráját, aki ugyanazért jó, amiért a magát kereszténynek és demokratának valló erkölcstanító, aki mondhatni maga a tökéletesség…

article_c3f0681bde0369c7_1333556878_9j-4aaqsk

Amikor a minap először olvastam az írást, megdöbbentem. Szinte fájt, ahogy a fiatal újságíró belevágott. Vagy, ahogy manapság illik mondani, bevállalta azt a néhány „durva” napot, ott a mocsokban. Arcát, testét és hiába tagadnánk, egész intellektusát lökte a placcra, hogy átélve a megpróbáltatásokat, – egyfajta görbe tükröt tartva a lecsúszott életet élők elé -, elmesélje viszontagságait…

Aztán, hogy újraolvastam, harmadszor, ötödször, megértettem, miért kell, hogy annyi megnyomorított lelket átverve végre megsajnáljuk, amint az említett újságíró elfogadja a Kékgolyó parkjában rá váró ágas helyet, a kunyerálását elutasító karmokat, a farzsebében búvó brifkó tudatában felvállalt szomjúságot, meg azt az aljasságot, amint az illető kiprovokálja a maguk közé fogadást a valódi hajléktalanoktól. És ez a történet ettől válik végtelenül aljassá, mely ugyanakkor a megszokásaink miatt már alig tűnik ki a többi, felszínen úszó hulladék közül.

Ezért nem okozok fájdalmat, sem együttérzést senkiben, ha fázom és éhezem!

2014-ben Magyarország minden eddiginél értéktelenebb választására készül. A valódi patkányforradalmárok vihara után már villámok sem cikáznak majd, már az éj sem morajlik. Nem lesz szükség erőszakra, mindenki tudja a dolgát és mindenki készül; boldogan, kipirult arccal készül a szerepére. A megírt, eleve elrendelt szerepre, mely egyetlen ember, a nemzet jóakarója, a haza édesapja, a hatalmát annyi szenvedés okán kiérdemelt és megszerzett miniszterelnök köré épülve, neki szolgál majd…

74866-homeless

A rendezés zseniális, a szereplőválogatáson túl már zajlanak az olvasópróbák. Csak a színek sorrendjén akadhat vita. De ez nem igazán fontos. Cigaretta, bor, sör, pálinka, gyógyszerek, táplálékok és víz. Valamennyi nélkülözhetetlen. Függőségünket kell csak kihasználni, mindegy már, hogy ki, milyen szerepet vállal!

Aki nincs velünk, az ellenünk van, ránk ront, ellenünk tör, összeesküszik és persze a közösen megszenvedett méltóság ellen harcol, elnyerve a világ aljasságát. Magyarországot, a magyarokat bántja, akik, ha kell megvédik magukat…

1510312163

Utóirat:

“Fáj a fejem, a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom, hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok, sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára”

Amint fogynak az évek, a hónapok, napok, úgy tűnik belőlem a ragaszkodás a letűnt idők szelleméhez. Mert tudom, érzem jól,  mekkora aljasság lesz, amikor a szemembe mondják, hogy csak azért szenvedtem annyit, hogy a céljaimat elérjem. Aljas módon bajba keveredtem, megátalkodott módon éheztem és vonyítottam tisztességes munka után. Nyomorult módon lemondtam a jólétről, feladtam az igényeimet a szórakozás és a pihenés pillanatairól.

Ma kifutottam az időből, hiába ajánlkoztam…

Hiszen, ha tudnák, hogy már mennyire nem fáj a véleményük!

Az ocsmány hazugságok között a cinizmust mellőzni képes végkifejletre vágyom, mely megfoszt utolsó illúzióimtól, megöli és elveszi tőlem a szeretteimet, a haldokló öregeimet és a kiábrándult gyerekeket, csak, hogy bebizonyítsa, milyen értéktelen gazember lakik bennem, hogy amíg élek szenvedhessem a lelkiismeret furdalás kínjait…

Miattam mentek tönkre a köröttem élők!

Nekik, lehet, ez is sikerülni fog. Ahogy 1860. április 7-én este a Döblingi szobában, a legnagyobb magyarral esett, midőn a nemzet megbocsátani készen szemlélte megrendezett (ön)gyilkosságát…

( Vers: Vad fruttik )

LEGYEN ÖN IS AKTIVISTA! – ingyenes trafikmutyi közösségfejlesztő-továbbképzés

Ha valaki még nem értesült róla, sietve tesszük közzé a nagy vezető legújabb munkahely-teremtő intézkedés-csomagjának különleges felhívását: Itt az idő! LEGYEN ÖN IS AKTIVISTA! Csatlakozzon egyre szélesedő táborunkhoz, amíg nem késő! MAGYARORSZÁG NEM HAGYJA MAGÁT!

Íme, indul az aláírásgyűjtés a sokat szenvedett és méltatlanul meghurcolt trafikos győztesek mellett!

001

Indul a minden eddiginél hatékonyabb, ingyenes továbbképzések rendszere, a „Dohánymutyi” Közösségfejlesztő szakmai képzés 120 órában!

A képzés célja:

Olyan közösségfejlesztő szakemberek képzése, akik képesek

a.)-hatékonyan beavatkozni a városrészi szomszédságok, településközösségek, kistérségek és régiók önsegítő, önszervező és partnerségi együttműködési folyamataiba és pozitív változásokat előidézni a lokális trafikmutyi közösség fejlődésében,

478580_10200448600392076_62588486_o

(Zsenge és üde aktivisták a békefronton…)

b.)-kezdeményezni és szakmai segítséget nyújtani a lokális fejlesztési folyamatokban. A kezdeményezés lényege a bátorítás, a szakmai segítés lényege a képessé tétel a helyi cselekvésre (információk nyújtása, kapcsolatok szervezése, tanácsadás, képzés, érdekképviselet, közvetítés, aláírásgyűjtés).

Mert Magyarország nem hagyja magát!

alairas

Tartalma, moduljai:

Felkészítő modulok: Közösségi tréning; Bevezetés a „Dohánymutyi” Közösségfejlesztésbe.

„Közösségi beavatkozás” modulok: A közösségfejlesztés, a Dicsőséges Fülkeforradalom kialakulásának története; A közösségfejlesztés hazai kialakulása a Polgári Körök keretein belül, szervezetei, működése; A közösségfejlesztő aláírásgyűjtés, mint szaktevékenység; a közösségfejlesztő, aláírás-gyűjtő szerepei; a segítő személyisége, képességei, értékei és sajátos problémái az őt meg nem értőkkel szemben;

„Munkamódok és módszerek” modul: A közösségfejlesztési folyamat, módszerek és technikák; Menedzsment a közösségfejlesztésben; Térségi és regionális fejlesztés; EU programok; számítógépes és internetes alapismeretek stb.

002

(Az aranydiplomás Irénke néni munka közben)

Célcsoportja: középiskolai végzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező humán segítők, valamint szakmai végzettséggel még nem rendelkező fiatal közösségfejlesztők.

A tanfolyam résztvevői az eredményes felkészítés után szakmai gyakorlati vizsgán vehetnek részt, melynek során lehetőségük nyílik, hogy településük lakóit megvédjék a dohánymutyival szembeszálló gaz ellenzéki propagandával szemben. Magyarország jobban teljesít, sőt, holnaptól Magyarország még jobban teljesít!

004

(Már Sárvátott is!)

Az eredményes vizsgázók, munkájuk hatékony és lelkes végzéséhez terített asztalkát, az asztalkához erősített táblatartó rudazatot és a kedvezőtlen időjárási viszonyoknak is ellenállni képes táblákat kapnak az alábbi felirattal:

A tevékenység végzéséhez – Magyarország, aki nem hagyja magát és senkit az országút szélén… -, formaruhát biztosít: narancssárga széldzsekit, pólót, sapkát, sálat és természetesen folyamatos működtetés ellenére is megbízható golyóstollakat.

A legjobbak prémium jutalomban részesülnek! A kormány mellett, támogatás nélkül, tehát önzetlenül demonstráló békemenet legközelebbi megmozdulásain részt vehetnek és kivételes esetben megérinthetik Széles Gábor, Bayer Zsolt, Pataky Attila vagy Bencsik András ruházatát…

A legutóbbi tanfolyam legkiválóbb hallgatói személyesen szólíthatták meg Orbán Viktor miniszterelnököt, akit arra kértek, ismerje meg a MAGYARORSZÁG NEM HAGYJA MAGÁT! programot, és felajánlották neki, hogy amennyiben egyetért a dohánymutyi győztesei mellett indított aláírásgyűjtés szándékaival, úgy lássa el kézjegyével az aláírásgyűjtő ívet!

Orbán Viktor

ov

005

(Rejtett kamerás felvétel!)

Orbán Viktor nem tétovázott, igen elismerő szavakkal illette a trafikmutyi kezdeményezést és látható örömmel írta alá az aláírásgyűjtő ívet!

A legújabb megmozdulás kedves pillanata volt, amikor a szomszédos rehabilitációs intézmény két kedves lakója, tengeri malacaik társaságában invitálták aláírásra Magyarország alattvalóit…

(Lali és Imre,  Zsömi és Kabóca társaságában agitál)

003

Rajta hát! Érdeklődjön még ma! Jelentkezni lehet:

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

honlap: www.fidesz.hu
Fidesz Központi Hivatal
1062 Budapest, Lendvay utca 28.
telefon: (06-1) 555-2000
Polgárok Háza
1089 Budapest, Visi Imre u. 6.
telefon: (06-1) 299-8050
fax: (06-1) 299-8061
Mesénk “szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!” )

 

GENDE – tanulságos mese, (nem csak) gyerekeknek!

Egyszer volt, hol nem volt, a négysávos autópályán innen, az ellibbentett reptéren túl élt egyszer egy derék ember, Gende. Bíz nem volt a környéken még egy olyan derék ember, mint ő! Legendáját messze földön ismerték, úgy hírlett, ő a nagy király kiválasztottja. Az igazlátó és megmondó, akinek művét lóra termett pártfogója egyenest az evangéliumok szerint valónak vallotta.

A felkent, akinek szavára kapuk nyílnak, s ha kell zárulnak örökre, éhezni küldve a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók szolganépét…

0002

Ez a derék ember vándorolt már egy ideje, mikor hűségéért nagy királya reá bízta minden hadra fogható férfiemberét, s megparancsolta, hogy a méltóságát elvitatókat példás rendben büntessék meg.

Sokan valának azok, sok nagy büntetésben…

Királya nem feledte azokat az időket, mikor Gende a szépséges kalpagú Rozalicska táskahordozójaként, még közös csákó alatt védte korábbi regimentjével az akkori országot. Mely amint mondták, jó kezekben volt, hisz jövőjét olyanok alakították, akik valóra váltották álmaikat.

0008Történt pedig egy szomorkás napon, hogy bár napról napra többen lettek, akik rendületlenül hittek a szeretet és az összefogás erejében, és bár Gende is a rendületlenek között ólálkodott, elvesztek a párnás pamlagok. Az ország házának dicső napjait felváltotta a piknikek és főterek világa, a körök, s a remény, hogy egyszer még újra körbelengi őt és királyát a kegy, a béke és büszkeség hatalma, melyet annyira megszeretett;  és persze úgy vélte, megérdemelt…

Nyolc sovány esztendőn át Gende egyre csak várt; iperedett, erősödött, aztán, hogy elérkezett a pillanat, nagy királya mentén besétálhatott végre a dicsőség palotájába, mely egyenesen reá méretett! Elfeledte rögvest Rozalicskát, meg az ő néhai pajtásit, a régi regimentet, sőt azt is tudni vélte, hogy ő bizony ott sem járt, mikoron az ég „tetszettek volna forradalmat csinálni!” mondatokat zengett.

Nem rémlettek már a lelkes éjszakák, amikor szögekkel hintette be az utat a felhergelt szállító népségek előtt, a néhai uralkodóhoz való hűsége kinyilvánításaként.

Hol van már az a kék harci szekér…?!

És hol van már az a régi fegyvertárs, valami foltozóVarga-féle, (netán szűr-Szabó?, valami doktor) aki korábban az új király katonájaként elárultatott, s aki válaszként a néhai uralkodó lobogója alatt, hű janicsárként tengte át Gende pár sovány esztendejét?  Alkirályocskaként… Lám, hogy Gendéék hívó szavát megneszelte, nem volt rest feleleveníteni a néhai együttlétek szép emlékét!

0007

Történt pedig, hogy a fegyvertárs, a bizonyos Varga-féle testvérkéje meghívást nyert (naná!) a nagy közösség asztalához, hol minden szem-szájnak füstölgő ingere, s a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók új szolganépét, magukat ünnepelték éppen, midőn a rendíthetetlen ellenség, egy (nyilvánnem) szeplőtlen ifjú harsonás  r á r o n t o t t   a vigalomra.

Rárontott és harsonája messze földön tudatni merészelte, hogy a nagy Gende „gimnáziumi osztálytársa felesége nevén” 5 győzedelmet aratott a derék Gende szülővárosában. Még ilyet!

Azt sem átallotta kinyilatkoztatni az a harsonás, hogy e győzedelmek kifundálásában és lemutyizásában a derék hős maga is méltósággal sertepertélt!

No, lett is nemulass!

Gende fogta az ő házi tröttyöszenekarát, a Helyi-bilux, meg a Prüsssssssssz szaxofonját és felháborodásában kinyilatkoztatott, megmondott és példásan büntetni méltóztatott, s egy huszáros vágással a világba muzsikáltatta saját és mindazonáltal megdönthetetlen igazságát, mely szerint saját farkába harapott a kígyó!

0001És nem csak beléharapott, de el is nyelte azt, mint Exupery viperája az elefántot, mert Gende ma is rendületlenül hisz a szeretet és az összefogás erejében…

Elszaxiztatta, hogy a gimnáziumi osztálytárs felesége nem feleség, csak „második feleség”, s a janicsárrá vált testvér sem véle való egy vérből, a Rozalicska véréből, de bizony, a harsonások, vagyis az ellenség fegyverhordozója!

A szaxofonszóló végén még jutott némi punktum, meg utórezgés, a várható kegyetlen és mindent elsöprő, példás büntetésről…  Meg persze az alkotásról, az ajándékról, ami hamarost érkezik és hihetetlenül hatalmas lesz!

Kinek mi jár, ha jut!

0004

Így esett, és így lett Gende igazsága, csoda, mely után most következhet a nyilvánvalóan kiérdemelt boldog várakozás a szülőváros megbecsülése…

Tessék, csak tessék, lehet kérem behódolni, hiszen a szaxofon visításáig úgysem érhet fel az éhezni küldött, a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók szolganépének halk moraja…

0003

Gende élt, Gende él, Gende élni fog!

A mesének vége, álmodjatok szépeket, aztán a lusta kakasszónál majd találkozunk… Itt a vége, fuss el véle! Kuporodjál melleje…

( Mesénk “szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!” )

…………………………………………………………………………………………………

Utóirat:

Aki nem hiszi, járjon utána!

Akár kétszer is…

 

 

KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG – avagy elmegy-e az öszünk?

Szégyellem magam! Ahogy a legtöbb kisgyermek, magam is egy átlagos kisded-óvó intézményben kaptam az első instrukciókat. Oda járattak, hogy megismerjem az alapvető viselkedési normákat, a társadalmi együttélés alapszabályait. Már akkor sem a közösség élménye jelentette az öröm forrását! Nem jelenthette, mert meg kellett ismernem, mit lehet, mit szabad és mit kell… ha oda szeretnék tartozni! Bár az odatartozás már akkor is kötelező volt.

Kezdetben örömet és szeretetet mímeltek a dadusok, óvónénik, – olykor túlzásba vitték -, hogy magam is másolni tudjam majd mások felé, ha tetszik, amint mások örülnek, eredményesek, ha a sikerben osztozás révén magam is átélhetem a mások boldogságát. Nevetni, kacagni, önfeledten megnyilvánulni pedig jó volt. Erről tanúskodnak a korabeli fotográfiák – mosolyogva csip-csip-csókázunk a kantáros naciban, mi kisfiúk, mintha bizony az öröklétbe reppent volna az a bizonyos kismadár

Aztán egy szépnek aligha mondható napon valami elromlott. Már nem emlékezhetek, hogy a mozgószemű nagy sárga műanyaghalon, vagy a korgó hasú mackón vesztünk-e össze, de az bizonyos, hogy mi fiúk, ők és én mindannyian kizárólag a sajátunknak akartuk a játékszoba kincseit, s nem tudtunk dönteni, ki meddig játszhat kizárólagosan, egyes-egyedül az adott játékkal. Persze úgy, hogy a másik csak láthassa, nézhesse, messziről sóvárogva a túlsó sarokból. Gyorsan tegyük hozzá: Nem volt ebben semmi ártó szándék, sem az előnyök mai módon való hajszolása! Pusztán a megtapasztalt nagyon jó érzéseimet, az ősösztönből eredő szeretetemet nem akartam volna egy pillanatra sem másnak átengedni… De a felnőtt közbelépett, a játékot az én ölelő kezemből kiragadta, az addig féltett társat, s a másik lurkó kezébe nyomva, rám ripakodott:

Szégyelld magad!

Akkor találkoztam először ezzel a megmagyarázhatatlan érzéssel. Fentről kezelik és megoldják helyettem a csakis engem érintő problémát, s mielőtt eldönthetném, hogy értékítéletem szerint hová sorolhatom a történteket, arra utasítanak, hogy amit tettem, úgy éljem meg, mint valami bűnt, amiért vezekelnem kell.

Szégyellni magam!

És ez a szégyen akkor és azóta sem vált bennem elfogadható egyértelművé. Akkor és azóta is úgy gondolom, hogy a felszólításra felvállalt szégyen maga a képtelenség rám erőltetése, a mindig is idegen önzés és másokon való átgázolás otromba legalizálása, mely végső soron társadalmunk torzulásainak gyökere… Nem tudom elfogadni a büntit, mint a hibás döntések meghozatalától elrettentés elavult elvét, s talán ezért maradok olykor egyedül, míg mások a homokozó szélén duzzognak. Meg persze bőszen sorolják, ki volt a hibás…

002

Szégyellem magam, de képtelen vagyok elfogadni a kollektív bűnösség bárminemű elvét, amelyben többen, egyszerre kell, hogy vezekeljenek. Ez amolyan átlagbűnre válaszoló átlagbünti, az átlagbűnökért közös érdekből vállalhatónak ítélt büntetés. Akkor is, ha nincs átlagos bűn, nincs mindenki, tehát bárki számára egységesíthető limit. ( Csak remélni tudom, hogy írásomnak ezt a részét nem az alaptörvények semmibevételeként olvassák majd később a fejemre! ) Ha így volna, a bíróságok és tárgyalótermek ablakaiban muskátlik virulnának hamarosan…

A kollektív bűnösség a legsötétebb középkorban fogant, de ma is létező műfaj, az egyén elrettentését, félelemben tartását szolgálja. Mert lássuk be, aki fél, könnyebben válik engedelmessé, s aki megéli, hogy körbeveszik a törvényben felette állók, az egyenlőbbek, szép lassan maga is belátja, hogy bizony a legegyszerűbb dolog időről időre szégyellni magát!

A vége persze maga az általános zűrzavar!

Szégyelljük magunkat!

Nem nehéz kipróbálni, olyan egyszerű, mint a koromsötét szobában kergetni a koromfekete macskát és közben egyre kiabálni, hogy megvan, megvan! Ismerős?

Jobb, ha senki nem próbálja, nem fog sikerülni. Velünk, magyarokkal, az otthonuknak Magyarországot vallókkal, vagy még pontosabban a magyarok lakta területen élőkkel ezt már sokszor kipróbálták, eljátszatták. Azt akarták elérni, hogy szégyelljük magunkat. Kollektív bűnössé nyilvánítva, mások előtt, mások által mélyen megvetve. Elvárták tőlünk, később köteleztek minket a szégyenkezésre, mely a mai napra már a diktatúrák világának legvállalhatatlanabb időszakait idézi meg!

Elég, ha csak a közelmúlt elvetemült mondatára, mondataira gondolok. Tudják?! A templom előtt… Az előre leírt kötelezettségekre!

005

„Szeretném még egyszer látni szülőhazámat, szeretett és szép kis Magyarországot – ez nem valószínű, mert elmúlt az időm, de ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali.”

Márai Sándor naplóbejegyzése 1984 május 23-án

Különös, de Márai gondolatait ifjú koromban a legkedvesebb tanáromtól, ma pedig egy a hazájától, a hazámtól messze menekült embertől, a véremtől láthattam viszont… Küldte! Megrökönyít, hogy az utánam következő generáció, utódaink világa rátalált! Éppen mint mi, Máraira. Tudtam, hogy ez lesz a világ rendje, mégis különös, hogy így történt!

Így kell történnie!

Mert ma, amikor tőlem függetlenül, az akaratom és szándékom nélkül valaki egyfolytában mentegetőzik és megsértődöttet játszik, amikor valaki „rólunk” beszél, ha véletlenül elfelejtik tisztelni a másságát, ha sorolni kezdi hibáimat, ha egyetlen tettét kritizálni merem, bizony ugyanolyan rosszul érzem magam, mint akkor, ott, a kiscsoportban!

001

Akkor szégyellni kellett magam, bár semmit nem követtem el, most pedig azt várja el tőlem, hogy fogadjam el és vállaljam a felháborodásait a magam nevében is, holott semmit nem követhettem el, sem egyedül, sem sokad magammal!

Eljött az idő, hogy legyőzzük a félelmeinket! Mit számít, hogy kik állnak sorban, értünk, vagy önmagukért a másik oldalon! Kit érdekelnek itt az ostoba erőviszonyok és a bamba latolgatások!

003

A demokrácia csak azt jelenti, hogy jogunk van éhen halni! Ez a valaki pedig felettem és éhező társaim felett velem és velünk példálózik, s majd azt várja, hogy újra csak szégyelljük magunkat! Megszokásból, és mert a hatalmasságokat kiszolgálni kész, általuk felépített törvény ezt így kívánja!

Szégyellem magam, hogy csak most szólok, de elég! Elég az elvárásokból, a kollektív bűnösségből, elég a ránk kent gyalázatból! Kibújt a szög a zsákból, és mint a huszadik századi háborúk mindegyike előtt, gonoszul a munkáról és hitről papoló zsarnokokból, elég a képmutató és kapzsi jobboldal dörgedelmeiből! Most és itt csak megismétlődtek a dolgok! Hazugság, hogy Magyarország jobban teljesít, hazugság, hogy akik hirdették, valóban hittek volna a szeretet és összefogás erejében, hazugság, hogy a jövő kezdődött el, mert tanult és szorgalmas társaimmal százával és ezrével vagyunk kénytelenek elviselni, amint gyermekeink, testvéreink és barátaink útra kelnek! Elmennek innen, s már nem mondják: Eredj, ha tudsz!

Maradj ha tudsz!

Ez most az igazság, amiért szégyellem magam, sokadmagammal, azok, akik évtizedeken át megvakítottan és megtévesztetten meneteltünk, mert ahogy belénk táplálták, mi a nemzet, nem lehettünk ellenzékben! Éhes vagyok, és ezek…

004

Most a vetítőterembe hívnak…

Nem is tagadva semmit, manipulálni ezt a szerencsétlen békemenetet! Elment az öszöd…gajdolják majd a bólogató tacskók. Gyerünk a moziba, be! Elkészült 2013 magyar játékfilmje! Amit persze mindenkinek látni kell! Az eredmény meg majd elvitathatatlan lesz.

Ahogy az is, ami a 2014-es forgatókönyvben rég megírattatott!

 

Utóirat:

Magunkra hagyottan, és egynek maradva nem maradhat más dolgom! Szégyellem magam! Hagytam magam félrevezetni, elhittem, hogy a szabadság csak egyetlen módon definiálható.

 

„Király, te tetted ezt!”

 

ÜZENET A TRAFIKOSOKHOZ II. – a munka ünnepén, az utolsó szó jogán!

Évtizedekkel ezelőtt a vasárnapok mindegyikét az tette igazán feledhetetlenné, hogy nagyapám a reggeli mise után felballagott hozzánk, – ahogy ő mondta -, diskurálgatni az unokájával. Rendre kitárgyaltuk a világ dolgait, úgy is, ahogy egy középiskolai tanulmányait végző, világot megváltani készülő siheder látja, meg úgy is, ahogy a háború poklát megjárt ősz öregember, a „papa” gondolja; (no persze néha azért akadtak véleménykülönbségek!)

bagó

Beszélgetéseink rendre ugyanúgy zárultak. Nagyapó kilépett az erkélyre, zsebéből előkotorászta a lágydobozos talpas Kossuthot, a szál cigarettát gondosan végigegyengette, majd a gyufa lángja köré hatalmas tenyereiből katlant vonva , mélyet slukkantva, szívni kezdte a bagót.

A Remix sarkán állt a trafik. Valahogy így határozta meg annak a dohányárudának a helyét, ahol a két hatalmas kirakatot bámulva múlathattam olykor az időt. Bámultam a vitrinek tarka kínálatát, a míves szipkákat, kulcstartókat, műbőr tárcákat, a felsorolhatatlan mennyiségű bazárárut, és persze a különféle dohánytermékeket.

kossuth

Itt vásárolta öreganyám a tobakot. Így nevezte nagyapó megszokott cigarettáját, a Kossuthot, melyre nagyapám korai halála miatt ezer okom volna  haragudni, s melyre most mégis nosztalgiával gondolok. A bevásárlás  a nagymamám privilégiuma volt. Talán kétszer, ha megengedte, hogy magam szaladjak el a heti adagért; kezembe adta a nagy bőrszatyrot, gondosan megolvasta az aprót, aztán útnak eresztett. A trafikosnéni mosolyogva fogadott, aztán, hogy elárultam, kinek az unokája vagyok, már sorakoztatta is a pultra a dobozokat.

Soha nem feledhetem azt az illatot, az apró boltocska, a trafik különös aromáját!

Meg persze nem felejthetem a jóságos trafikosnénit sem, aki a végén belecsúsztatott a zsebembe egy kakasnyalókát: Na, eredj, te rosszcsont, futás a portékával!

Nagyapám több mint három évtizede elment már, a trafik gazdái is messze járnak, s ha nincs ez a fránya botrány, talán nem is idéztem volna fel a boldog békeidőket!

A jelen hatalmasságai által oly bőszen lenézett kádári szocializmus békéjét…

Amikor még fodrász igazította a frizurákat, pajeszokat, barkókat, szobafestő festette a házakat, mázolta a ajtókat, ablakokat, s az aprócska üzletek és nagy közértek pultjai mögött elképzelhetetlenek voltak a botcsinálta alkalmazottak.

Szakmai titkokat, fortélyokat és hagyományokat jól ismerő, hivatásukra büszke emberek voltak a kereskedők. Persze, a dohánykereskedők, a trafikosok is!

Érdem volt boltossá, eladóvá válni!

Akadnak, akik emlékeznek még? A méteráru boltban Vargyasné, a pantallók közt az Állami Áruházban Gyuszi bácsi szakmájuk mesterei voltak, nem kellett arra gondolniuk, hogy egy szép napon elveszítve évtizedes munkájukat, majd hajnalban a TESCO-ba kell sietniük, ahogy ma mondják: polcfeltöltőnek.

Kisemmizett, lenézett és lesajnált segédmunkásnak, betanított munkásnak!

A trafikosok is egy életen át álltak aprócska üzletükben, s ha megöregedtek, a lehúzva felejtett redőny tudatta a világgal szomorú halálukat…

5365743-cigarette-and-ash

Eltűnődtem, vajon, ha most vasárnap eljött volna hozzám öregapám, …fekete lakkcipőben, elegáns zakóban, nyári kalapban, vajon miről szólt volna a diskurzus?

Tudni vélte volna, hogy az ifjúság számára a dohány-termékeket elérhetetlenné tevő rendelet mögött valójában az új hatalmasságok gátlástalan piaci újrafelosztása búvik, vagy elhitte volna, hogy a régi, megszokott arcok, a szakmájukat magas szinten művelők helyébe azért lépnek pártkatonák, dilettáns csókosok, hogy jobb legyen a szolgáltatás?

Aligha értette volna, miként válhatnak földönfutóvá családok, édesapák és édesanyák, akik elveszített munkájuk miatt szégyenkezhetnek…

Akiknek az átrobotolt évek után a perzselő nyár csak tétlenséget, nyomort hozhat…

mainimage_b

Mit gondolt volna öregapám, ha szóba kerül a munka ünnepe? Mit gondolt volna május elsejéről, amit egykor egymás mellett bandukolva ünnepeltünk – nagyapó és unokája -, a Jókai park égig érő fái közt? Mit szólt volna az árusok és céllövöldék elmaradásához, hogy a mai gyermekek kezéből elszabadultak a színes léggömbök, a szélforgók, a papírzászlócskák, meg a simi-labdák?

RETRO-APRILIS-010.preview

Mit mondott volna az elmaradhatatlannak vélt felvonulásokról, amikor a városban dolgozó emberek a legszebb ruhájukat felöltve, lobogóikat magasba tartva, integettek a tribünön helyet foglaló városvezetés felé.

sa410

Amiről azóta annyi átkozott gazember festett elviselhetetlen tudósításokat, mintha bizony kényszerből virult volna a lakótelepek népe a vursli forgatagában! Mondják, és közben nagyapáinkat köpködik, rendre… dologtalan,  “gyüttment” senkik hirdetik az igét…

Úgy tűnik, manapság minden úgy végezte és végzi majd, mint a trafikosok! Ez a hatalmasságok célja…

Vajon, mit mondanék öregapámnak e mostani herdálásról, önzésről, dölyfösségről, a tollasodó, tokát eresztő népségről?

Olvas az ember erről-arról…Megpróbálhatnám elmagyarázni, miért kellett elherdálni a magán-nyugdíjpénztárak pénzét? ( A magánnyugdíjakból durván 3.000 milliárd forint folyt be. ) A kormány – propagandája szerint -, ennek nagy részét államadósság-csökkentésre fordította, egy másik részét folyó kiadásokra költötték el.

Öregapám persze kótyavetyélésnek mondaná!

Elmondhatnám neki, hogy „Orbán Viktor az államosítás bejelentésekor azt mondta, nem lehet fenntartani, hogy az állam havonta 30 milliárdot költ a kettős (tehát egyszerre állami és magán) nyugdíjrendszer miatt. Matolcsy György akkori gazdasági miniszter szerint azért volt szükség a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítására, mert nagy lyuk tátong a nyugdíjkasszán, a kormány által bejelentett átalakítás egyensúlyba hozza a nyugdíjkasszát. A Fidesz többször azzal érvelt, hogy a többségében külföldi kézben lévő nyugdíjpénztárak eltőzsdézték a tagok pénzét.”

Vajon, mit gondolna erről a sokat látott öregember?

Megbeszélhetnénk, hogy „a kormány 2011 végén döntött arról, hogy 2012 januárjától állami monopólium lesz a béren kívüli juttatásként adható, hideg és meleg élelmiszerre beváltható étkezési jegyek kibocsátása. Az Erzsébet-utalványnak elnevezett étkezési jegyek mellett monopolizálták az üdülésre, pihenésre, rekreációra fordítható béren kívüli juttatások piacát is, erre Széchenyi-kártya néven hoztak létre rendszert.”

És mi történt valójában?

„A kormány azzal indokolta az étkezési utalványok évi több mint kétszázmilliárd forintos piacának államosítását, hogy az abból keletkező haszon így külföldi cégek helyett a magyar államot fogja gazdagítani.” Elegánsnak nem mondható módon vágják zsebre a csókos cimborák, az oligarchák a pénzt, miközben percről percre nemzetről, meg a jobban teljesítő országról, jólétről fecsegnek…

Miközben négy millióan élnek nyomorban az alig kilenc milliós hazában!

( Öregapám erre csendben megjegyezné: „Az uraknak jó, nekünk meg jónak kell lenni!” )

Megbeszélhetnénk, de a sokat látott papának nagyon fájna, hogy „Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára azért mondott le tavaly januárban, mert azt tapasztalta, hogy az általa képviselt kis- és középbirtokokra építő agrárpolitika kisiklott, és a húszéves haszonbérletre kínált  65 ezer hektárnyi állami földterületet a gyakorlatban “zöldbárók” és “oligarchák” szerezték meg…”

Nem értené, miért kellett tönkretenni sokadszor immár az oktatási rendszert, miért kellett az államilag elismert szakképzés rendszerének átalakítását Odrobina Lászlóra bízni, aki, meglehet, kiváló latintanár, de fogalma sincs a kézművesmunka, a kereskedelem és a szolgáltatások világáról? Miért kellett csordultig tölteni hű társa, Parragh László kincseskamráját, s töretlen elszántsággal végrehajtani a protestálni merészkedő vállalkozásokat?

Mert ez a hatalom természete?

Nagyapám több mint három évtizede elment már, de valahogy nem hagy nyugodni a lelkiismeretem. A vele való álmoktól is félek, mert nem lehet majd örökké másokat hibáztatni, azt mondani, hogy nem tehettünk mást: el kellett fogadni az új törvényeket…

Nagyszüleink, akik még értették az idők szavát, akik a teremtett világ szolgálatában élték az életüket adták ennek az állandóságnak a reményében.

Nekem és a most földönfutóvá tett kereskedőknek, kirabolt trafikosoknak az ő tisztességük jut majd eszünkbe, amikor beteljesedik a patkányok honfoglalása!

72a6c4f9d4e128fe765fd76c6ad223d8

Éljen május 1, a munka ünnepe!

Éljen – mielőbb, újra! – az „akkor” mindenkit megillető létbiztonság, a kiszámítható jövedelem, ami úgy tűnik, ma csak az egyenlőbbeknek, – a templomok mentén is csak az x-re hajtó – hatalmasságoknak és még véletlenül sem az évtizedeken át tisztességesen dolgozó embereknek  jár!

 

ÖREGEK TAVASZI KERTJÉBEN

SONY DSC

Ha időztél már öregek tavaszi kertjében, tudod, miről mesélek!

Mikor az ágak végén megjelennek az első kis dudorodó rügyek, melyek napok alatt levelekké, szirmokká fakadnak, amikor a heteken át égetett avar füstje után bódító virágillat terül szerte, és a lusta szürkéket, barnákat harsány zöldek és fehérek, sárgák, pirosak tarkítják. Amiről tudták, hogy jönni fog és mégis, alig akart már végre megérkezni… itt van, még örvendeznek, de félő, megint csak keveset időz közöttük!

SONY DSC

Jön és már megy is… mostanában – mondják -,  napokra rövidül a tavasz…

Akár a mindennapjaik, melyekben nincs idő a meglepetésekre, a megélhető örömre, egyre csak a feladatok, a tornyosuló bánat tölti be a loholó szíveket… Kutathatnánk, vajon miért, hogy csak ennyi jut nekik és nekünk a tavaszból? A viharfelhők máris nyári záporokat hoznak, s a napfény cirógató kedvét keresők a kánikulába botlanak.

SONY DSC

Egy hete még a gyümölcsfák ágait metszették gondos kezekkel, ma meg már elhullatta szirmait a barackfa.

Ugyan, hová ez a sietség?

Miért nincs a tavasznak maradása?

SONY DSC

A hóvirágokat elvitte az áradás, az aranyesőt napokon át jeges szél cibálta, s a távoli kelet fehérlő gyásza, a cseresznyevirág is napokat tölt már csak körükben. A fűszálak közt, mint hó búvik a millió halott szirom.

A várva-várt tavasz újra csak emlékezni járt közéjük. Fecskepárt csalt az ereszük alá, a pocakos macskáik óvó hajlék után kutatnak, s a költők igéző verseit rendre felváltják az elmúlás balladái…

SONY DSC

Különös csönd terül az öregek tavaszi kertjére. A kertre, melyben valószínűtlenül szép virágok ontják hihetetlenül mézédes illatukat. Minden a születésről, megújulásról szól, s mi óhatatlanul vigasztalni próbáljuk, marasztaljuk a messzeségbe néző szempárokat.

Dolguk van még! Ezt dobogja a szívünk.

Lassanként indulnunk kell… válaszolják egyre halkuló lüktetéssel.

SONY DSC

Aztán a tűző napra botorkálnak, vastag pulóverben, szalmakalappal, a kezükben ólomnehéz kapával, hogy utat nyissanak a nyíló virágoknak a gyomok közt… Levegőt, napfényt, életet oltanak, mely csak hónapok múlva ajándékoz, talán már csak nekünk…gyümölcsöt.

SONY DSC

Ha időztél már öregek tavaszi kertjében, tudod, miről mesélek. Weöres Sándor szavai bongnak bennük, szavak, ahogy a költő Kodály Zoltánhoz írta sorait:

ÖREGEK

Oly árvák ők mind, az öregek.

 

Az ablakból néha elnézem őket,

hogy vacogó szélben, gallyal hátukon

mint cipekednek hazafelé —

vagy tikkadt nyárban, a tornácon

hogy üldögélnek a napsugárban —

vagy téli estén, kályha mellett

hogyan alusznak jóízüen —

nyujtott tenyérrel a templom előtt

úgy állnak búsan, csüggeteg,

mint hervadt őszi levelek

a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,

idegenül néz a napsugár is

és oly furcsán mondja minden ember:

“Jónapot, bácsi.”

 

A nyári Nap,

a téli hó,

őszi levél,

tavaszi friss virág

mind azt dalolja az ő fülükbe:

“Élet-katlanban régi étek,

élet-szekéren régi szalma,

élet-gyertyán lefolyt viasz:

téged megettek,

téged leszórtak,

te már elégtél:

mehetsz aludni…”

 

Olyanok ők,

mint ki utazni készül

és már csomagol.

 

És néha, hogyha agg kezük

játszik egy szőke gyerekfejen,

tán fáj, ha érzik,

hogy e két kézre,

dolgos kezekre,

áldó kezekre

senkinek sincsen szüksége többé.

 

És rabok ők már,

egykedvü, álmos, leláncolt rabok:

hetven nehéz év a békó karjukon,

hetven év bűne, baja, bánata —

hetven nehéz évtől leláncolva várják

egy jóságos kéz,

rettenetes kéz,

ellentmondást nem tűrő kéz

parancsszavát:

 

“No gyere, tedd le.”

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

Szemlélődjünk, gyönyörködjünk együtt Christina képei közt az öregeink tavaszi kertjében… a Föld Napja alkalmából!

MARADJ ÉHES, MARADJ BOLOND! – üzenet a másvilágról… (kötelező!)

„Kevés idő adatik itt a Földön mindenkinek. Talán csak néhány igazán jelentős dolgot alkothatunk, ezért mindent igazán jól kell megcsinálnunk.”

001

Ezek a mondatok egy nagyszerű embertől származnak! Akinél tíz évvel ezelőtt még gyógyíthatatlan neuroendokrin inzulinóma betegséget diagnosztizáltak, majd aki hét évre rá a számítástechnika világát még forradalmasítani volt képes, hogy alig egy év múlva örökre eltávozzon…

Steve Jobs a hétköznapi értelemben alig felfogható sikertörténet, az Apple megalapítója, 2010-es halála után még mindig megörvendezteti rajongóit, a forradalmi táblagépek világának újabb és újabb darabjaival, gondolataival, elhíresült prezentációinak felülmúlhatatlan világával. Eltöprenghetünk álmain és nagyon is logikus következtetésein, melyek közül a közelmúltban bukkantunk egy gyöngyszemre!

004

A beszéd, ami 2005 óta olvasható és nézhető, természetesen angol nyelven vált a világ kincsévé, s most egy lelkes fordítónak, eFi-nek, a plastik.hu-nak és persze az appleblog.blog-nak köszönhetően végre magyar nyelven is megismerhető, nem egyszerűen egy cégvezető, egy elismert üzletember gondolatsora! Ma, amikor annyi megválaszolatlan kérdéssel vagyunk kénytelenek élni, olyan életfilozófia, mely sokak számára hordoz megszívlelendő válaszokat!

Közöljük a teljes beszéd szövegének fordítását és persze magát a feliratozott videót is, mert úgy gondoljuk, hogy az előadót hallgatva és olvasva gondolatait, még több értékhez juthatunk! Íme:

“Nagyon megtisztelő hogy a mai napon itt lehetek veletek és itt állhatok a diploma osztótokon, itt a világ egyik legjobb egyetemén. Én sosem végeztem el az egyetemet. Az igazat megvallva, most állok ehhez a legközelebb.

A mai nap 3 kis történetet szeretnék elmesélni az életemből. Ez minden. Nem nagy dolog.  Csak 3 történet.

Az első a pontok összekötéséről szól.

Én 6 hónap után otthagytam a Reed egyetemet. De miért tettem ezt?

Minden már akkor kezdődött, amikor még meg sem születtem.

A vér szerinti édesanyám egy fiatal, egyetemet végzett és hajadon nő volt, aki eldöntötte, hogy örökbe ad. Meg volt róla győződve, hogy olyan emberek fognak örökbe fogadni, akiknek lesz egyetemi végzettségük. Minden úgy volt rendezve, hogy egy ügyvéd nevelne fel a feleségével. És pont mielőtt a világra jöttem, úgy ők döntöttek, hogy inkább egy kislányt szeretnének.

Így a szüleimet még az éjszaka kellős közepén, akik a várólistán a következők voltak, felhívták a következő kérdéssel: egy kisfiú született. Szeretnék őt?

A válasz tőlük: Természetesen!

A vér szerinti édesanyám később megtudta, hogy az új nevelőanyám sosem végzett egyetemet, és nevelőapámnak pedig középiskolás végzettsége sem volt. Ezért nem akarta aláírni az örökbeadásról szóló papírokat.

Ám pár hónappal később meggyőzték őt. Megígérték, hogy ha eljön az idő, mindenféleképpen beíratnak engemet az egyetemre.

És 17 év múlva egyetemista voltam.

003

Naiv voltam, és olyan olyam egyetemet kerestem magamnak, ami olyan drága volt, mint a Stanford-i egyetem. A szüleim összes megspórolt pénze ráment a tandíjra. 6 hónap után megfogalmazódott bennem, hogy nem látom az értelmét. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek az életemben, és nem éreztem, hogy az egyetem ebben segíteni tudna.

És így álltam, a szüleim összes megspórolt pénzét elhasználtam, amit az életük során félretettek. Úgy döntöttem, hogy elhagyom az egyetemet, és elkezdtem hinni abban, hogy valahogy minden rendben lesz. Ez akkoriban igencsak aggodalmat keltett, de visszatekintve az egyik legjobb döntésem volt, amit valaha meghoztam.

Abban a pillanatban, hogy kiléptem, abbahagytam azokat a kurzusaimat, amik nem érdekeltek, és elkezdtem azokra járni, amik érdekeltek.

Akkoriban a Reed egyetem kínálta az államokban a legjobb kalligráfia kurzust. Az egész egyetem területén, az összes poszter, tábla és minden hivatalos üzenő felület gyönyörű kézzel írt kalligráfiai írással volt ellátva.

Jelentkeztem erre a kurzusra, hogy eltanuljam ezt a fajta írást. Tanultam a Serif és San Serif írástípusokról a különböző betűtípusok kombinációi közti űrterületről, és minden másról, ami tipográfiát naggyá teszi.

Ez egyben csodaszép volt, történelmi, mondhatni bizonyos értelemben művészetileg tapintatos, amit a tudomány nem tud megfejteni, és ez engem elbűvölt.

002

Teljesen esélytelennek tűnt, hogy ezekből én bármit is a későbbi munkásságom során fel tudnék használni. Ám 10 évvel később, amikor az első Macintosh számítógépet kitaláltuk, visszatértem erre a tudományra.

És mindezt a tudományt beleépítettük a Mac-be.

Ez volt az első számítógép, ami csodaszép tipográfiát használt.

Ha nem jártam volna ezt a kurzust, sosem lett volna különböző betűtípus, vagy arányos elosztású űrterület az írástípusokban.

Ha akkoriban nem hagytam volna ott az egyetemet, sosem jártam volna a kalligráfia csoportba, és akkor a számítógépek sosem kaptak volna olyan gyönyörű írásjeleket és típusokat, mint amilyen a mostaniakban van.

Ezeket a pontokat (amivel a történetet kezdte) az egyetemen még természetesen sehova sem tudtam kötni, amikor a jövőre gondoltam.

De 10 évvel később tisztán láttam a pontokat, és mind össze tudtam kötni.

Még egyszer: nem tudod a pontokat úgy összekötni, ha csak előre nézel. Csak akkor kötheted össze ezeket, ha hátra is nézel. Abban a hitben kell élni, hogy ezek a pontok a jövőben valamikor össze tudnak kötődni. Hinned kell valamiben – az istenedben, karmádban, sorsodban, életedben vagy bármiben. Ez a beállítottság sosem hagyott cserben, és ez tette meg az óriási különbségeket az életemben.

A második történetem a szerelemről és a veszteségről fog szólni

Nagy szerencsém volt, mert hamar megtaláltam azt, amit szeretek az életben.

Woz és én együtt kezdtük el az Apple-t a szüleim garázsában, amikor éppen 20 éves voltam. Keményen dolgoztunk, és 10 év alatt akkorára nőtt az Apple a 2 emberből , amik mi voltunk, hogy egy 2 milliárd Dolláros értékű céggé vált több mint 4000 alkalmazottal.

Amikor egy évre voltam a 30-tól, megalkottuk meg a legkiválóbb remekművűnket, a Macintosh-t. És ezután kirúgtak.

Hogyan lehet valakit kirúgni, aki magát a céget alapította?

Hát igen, amikor az Apple egyre jobban nőtt, magam mellé tettem egy személyt, akiről azt gondoltam, hogy elég tehetséges, hogy velem együtt vezesse a céget. Az első év jól sikerült. De amikor az elképzeléseinkről volt szó a jövővel kapcsolatosan, akkor eltérő véleményen voltunk, és véleményeink összetűzésbe keveredtek. Amikor ez történt, a vezetőség az ő véleménye mellett állt. Szóval 30 éves voltam, amikor kirúgtak. És igencsak nyilvánosan rúgtak ki.

Az egyedüli célom, ami mint felnőttként kialakult bennem, odaveszett és megsemmisült.

Hónapokig komolyan nem tudtam, hogy mit tegyek.

Úgy éreztem, mintha cserben hagytam volna a feltörekvő vállalkozói generációt, mintha nem tudtam volna átvenni a stafétát, amit éppen rám bíztak.

Találkoztam David Packard-al és Bob Noyce-el és megpróbáltam bocsánatot kérni tőlük, amiért mindent úgy elrontottam. A kudarcom eléggé széjjel lett kürtölve, ami miatt azon is gondolkodtam, hogy elkötözök a környékről. De valami motoszkált bennem – még mindig szeretem azt amit teszek. Így hát úgy döntöttem, hogy újra kezdek mindent.

Akkoriban még máshogy láttam, de végül kiderült, hogy a kirúgásom az Apple-től a legjobb dolognak bizonyult, ami csak történhetett velem.

006

Azt a hihetetlen nyomást, amit a megfelelés váltott ki, felváltotta a kezdetek könnyedsége. És ezt minden részlegben minden részletben felváltotta. Teljesen felszabadultam, és elkezdtem életem legkreatívabb korszakát.

A következő 5 évben egy új céget alapítottam a NeXT néven, egy másikat Pixar néven, és beleszerettem egy csodálatos nőbe, aki később a feleségem lett.

A Pixar hozta ki a világ első számitógéppel animált filmjét, a Toy Story-t, és jelenleg a legsikeresebb aminációstudió a világon. Egy hirtelen váltás során, az Apple megvette a NeXT-et, és így újra visszakerültem az Apple-höz és a technológiához, amit a NeXT-ben dolgoztam ki, ami mondhatni a reneszánsz szíve a mai Apple-nek.

És Laurenével ma egy csodálatos családunk lett.

Nagyon valószínű, hogy ezekből semmi sem alakult volna így, ha akkor az Apple nem rúg ki.

Ez egy nagyon keserű gyógyszer volt az élettől, de pontosan erre volt szükségem!

Néha az élet ráejt egy cserepet a fejedre. Ettől még ne hagyd, veszi a hited.

 007

Úgy gondolom, hogy az egyedüli dolog, ami rávett hogy folytassam, az az volt hogy szerettem amit tettem. Meg kell azt találni, amit szeretsz. És ezt munkára nézve is és a szerelemben is megtaláltam.

Az élet nagy részét a munka teszi ki, és az egyedüli út hogy kiteljesedjünk benne, az az hogyha úgy érezzük hogy egy nagyszerű dolgot hajtunk végre. Az egyedüli út hogy nagyszerű munkát csináljunk, az az ha szeretjük azt amit csinálunk.

Ha ezt még nem találtad meg, akkor keress tovább. Ne állj meg. A tested, szíved minden porcikájával érezni fogod, ha megtaláltad. És mint minden hosszú kapcsolat, az évek múltán egyre jobb és jobb lesz. Tehát nézz körül, és amíg nincs meg amit keresel, ne állj meg.

A harmadik mesém, a halálról szól

Amikor 17 éves voltam, egy idézetet olvastam ami valami ilyesmi volt:

“ha minden napodat úgy éled mintha az utolsód lenne, akkor valószínűleg egy nap igazad lesz”

Ez nagy hatással volt rám, és azóta, tehát 33 éve minden reggel a tükörben ezt kérdeztem magamtól:” ha ez lenne életem utolsó napja, akkor is azt tenném a mai napon, amit mára elterveztem?” Amikor több egymást követő napon keresztül “nem” volt a válasz, tudtam, hogy valamit változtatnom kell.

Hogy arra emlékeztessem magam, hogy hamarosan meghalok, volt a legjobb eszközöm, ami segített a nagy döntések meghozatalakor.

Mert minden tényező – a külső elvárások, a büszkeségem, a kudarctól való félelem és a szégyen – ezek mind eltörpülnek a halállal való összehasonlításkor, így csak azok a dolgok, döntések maradtak, amelyek a tényleg fontosak. Az emlékeztetés a halálra a legjobb út, hogy elkerüljük a azt a gondolatot, hogy van veszteni valónk. Teljesen csupasz, meztelen vagy. Nincs semmi okod rá, hogy ne azt kövesd, amit a szíved diktál.

Körülbelül egy éve rákot diagnosztizáltak nálam

Volt egy vizsgálatom reggel 7.30kor, és világosan kimutatták, hogy van egy daganatom a hasnyálmirigyemen. Az orvos közölte, hogy ez egy olyan fajta a rák, ami gyógyíthatatlan, és azzal kell számolnom, hogy csak 3-6 hónapot fogok élni. Az orvos azt tanácsolta, hogy menjek haza és intézzem el az összes teendőimet, tehát arra utalt, hogy készüljek fel hogy meghalok. Ez azt jelenti, hogy próbáljam elmagyarázni a gyerekemnek, hogy azok a dolgok, amiket a következő 10 évben terveztünk hogy megcsinálunk, azt most pár hónap alatt kell megtennünk. Azt is jelenti, hogy mindent el kell intézni annak érdekében, hogy a családomnak minden minél könnyebb legyen majd, nélkülem. Azt jeleni, hogy itt az idő, hogy búcsút vegyek.

Ezzel a diagnózissal éltem egész nap

Később valamikor este fele volt egy kezelésem, és egy endoscopot dugtak le a torkomon, a gyomromon keresztül a beleimbe, ahol egy tűvel sejt-mintát vettek a daganatból. Én el voltam kábítva, de a feleségem, aki velem volt elmesélte, hogy miután a mintát mikroszkóppal megvizsgálták az orvosok, örömükben sírva fakadtak, mert kiderült, hogy a ráknak egy olyan különös típusáról van szó, ami operációval gyógyítható.

Megoperáltak és most egészséges vagyok

Itt kerültem a legközelebb a halálhoz, és remélem, hogy az elkövetkezendő évtizedekig ez így is fog maradni. Ezt megélve még bizonyosabban elmondhatom, hogy a halál egy teljesen hasznos, szellemi koncepció…

Senki sem akar meghalni. Még azok az emberek sem akik minden bizonnyal a mennybe kerülnek, ők sem akarnak meghalni hogy feljussanak. És mégis a halál az egy olyan sors, amin mindnyájan osztozunk.

Senkit sem fog ez a sors elkerülni.

És ez úgy jó ahogy van, ahogyan lennie kell, mert valószínűleg a halál az élet legjobb találmánya.

Ez az életnek egy helyettese, a változáshoz. Elteszi a régit, hogy helyet csináljon az újnak.

Jelenleg Ti vagytok az újak, de egy napon, ami nincs is annyira messze, lassan a régiekhez fogtok tartozni, és el lesztek téve az útból. Sajnálom, hogy ilyen drámai vagyok, de ez az igazság.

Az időd korlátozott, így ne úgy használd el, hogy mások életét éled.

Ne légy a dogma fogja, ami más emberek gondolatain alapszik. Ne hagyd, hogy mások véleményeinek a zaja elnyomja a saját belső hangod.

És a legfontosabb, legyen meg a bátorságod, hogy hallgatsz a saját szívedre, a saját megérzésedre. Ezek mindig tudják valahogy, hogy igazán mit is szeretnél. Minden más mellékes.

Amikor fiatal voltam, találtam egy elképesztő publikációt, amit “The Whole Earth Catalog”-nak hívnak, ami a generációm bibliája volt.

Ezt egy kollega találta ki, akit Steward Brand-nak hívtak, nem messze innét Manlo Parkból. Ez a 60-as évek végén jelent meg, még mielőtt a PC-k és a “desktop publishing” megjelent volna, mindent írógéppel, ollóval és Polaroid kamerával csináltak. Ez egy olyasmi volt, mint a Google csak papír formátumban, pontosan 35 éve mielőtt a Google létre jött volna. Teljesen ideológiai és gondos részletesség jellemezte, és nagyszerű gondolatok voltak benne.

Stewart és a csapata több verziót is kiadott a “The Whole Earth Catalog”-ból, míg legvégül kiadták a legutolsót.

A 70-es évek közepe volt, és körülbelül a Ti korotokban jártam. Az utolsó kiadás hátulján volt egy kép, amin egy autóút volt látható a kora reggeli napfényben. Ez egy olyan autóút volt ahol egy stoppost tudnánk elképzelni aki a kalandot keresi. Alatta az alábbi szavak álltak:

“Maradj éhes, maradj bolond.”

Ez volt a végső üzenetük, amikor abbahagyták. Maradj éhes, maradj bolond. És ezt kívánom mindig magamnak. És most hogy elvégeztétek az egyetemet és új dolgokat kezdtek, így nektek is ezt kívánom.

008

Maradjatok éhesek. Maradjatok bolondok.

Köszönöm mindenkinek!”

https://www.youtube.com/watch?v=mJPy2tC1lnk

Utóirat:

Steve Jobs gondolatait egy nagyszerű fiú küldte haza az édesapjának a messzi Németországból. Egy fiú, aki ezzel a csodálatos gondolatsorral köszönte meg az apjának, hogy éppen ma 21 éve már, hogy a szombathelyi kórház szülészeti osztályán a karjaiba vette és elindította az úton… Egy fiú, aki két éve még beiratkozott egy magyarországi egyetemre, de megszakította tanulmányait, mert nem volt több pénze a szüleinek…

Aki alig két hónapja fordított hátat a közös bölcsőnek, a szülőhazánknak, Magyarországnak, ahol sem tanulni, sem dolgozni nem érdemes, ahol nincs szükség teremteni, gondolkodni és adni képes emberekre!

Ahol a fiú édesapja még méltósággal elkíséri a nagyapját az egyre szürkülő úton, aztán feladva álmait, magyarként végzi majd a feleslegesek és értéktelenek éhező és bolond közösségében…

JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER – hetven éves A kis herceg!

„Il est trés simple: on ne voit bien qu’avec le coeur. L’essentiel est invisible pour les yoeux.” Íme, a legendás mondatok, melyek alapvetően változtatták meg a világot! Szerzőjük, a könyve után méltán világhírűvé vált Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry, francia író és pilóta, a II. világháború hősi halottja. 1943 áprilisában, egy esztendővel írója végzetes repülése előtt, tehát ma, éppen hetven éve jelent meg A kis herceg,  a világ máig legsejtelmesebb könyve az emberi kapcsolatokról, a szeretetről és a felelősségről.

A könyv, amit oly sok féle szellemi áramlat próbált önző módon kisajátítani…

001

„Antoine de Saint-Exupéry Lyonban 1900. június 29.-én, Jean de Saint Exupéry és Marie Boyer de Fonscolombe harmadik gyermekeként született egy régi vidéki nemesi családba. Gyermekkora és főleg iskolás évei nem voltak felhőtlenek, miután az előkészítő iskolában megbukott a záróvizsgán, az École des Beaux-Arts-ra iratkozott be, hogy építészetet tanuljon. A kor elvárásainak megfelelően 1921-ben megkezdte katonai szolgálatát, és Strassburgba küldték pilótakiképzésre. A következő évben megszerezte a pilótaengedélyt és áthelyeztette magát a légierőhöz.

004

A menyasszonya családjának a tiltakozása miatt kilépett a hadseregből, Párizsban telepedett le, és irodai munkát végzett. 1926-ban ismét repülni kezdett: a nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még gyenge volt, és a pilóták inkább az ösztönükre hagyatkozva repültek. Később az író arra panaszkodott, hogy azok, akik a sokkal fejlettebb légierőnél repültek, inkább könyvelőkhöz semmint pilótákhoz hasonlítanak. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott.

Első meséje L’Aviateur (A pilóta) a Le Navire d’argent lapban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét Courrier Sud (A déli futárgép) címen. Átkerült a Casablanca – Dakar útvonalra, majd a Cape Juby repülőtér igazgatója lett a Nyugat-Szaharában. 1929-ben Saint-Exupéry Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki. 1931-ben jelent meg a Vol de Nuit (Éjszakai repülés), amellyel elnyerte a Femina-díjat.

002

1931-ben Saint-Exupéry feleségül vette Consuelo Suncín Sandoval Zeceñát, a kétszeresen özvegy salvadori írónőt. Házasságuk elég viharos volt, mivel Saint-Exupéry gyakran volt távol és több viszonyba bonyolódott.

Saint-Exupéry a második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált. Később New Yorkba szökött, és 1942-ben egy darabig Québec Cityben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 44 éves korában visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy rhône-völgyi német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el, és soha nem tért vissza. Augusztus 1-jén délben egy asszony állítólag egy szerencsétlenül járt repülőgépet látott a Carqueiranne-öböl közelében. Néhány nappal később találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, akit szeptemberben Carqueiranne-ban temettek el.”

„Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A kis herceg úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény – repüléssel. Mint Exupéry mindennapjai, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom már nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik… Repülés, kényszerleszállás a világ végén… Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában.

21a

Megjelenik egy kisfiú, talán egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy különös, másik világ is, amelynek egyszerű embersége, makulátlan tisztasága, gyermeki szépsége sajnos már csak a költői képzeletben létezik. Saint-Exupéry úgy beszéli el a kis herceg történetét a maga parányi bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan szemléljük azt a talán nem is létező bolygót. Akaratlanul is a szívünkbe zárjuk a felelősségében és szeretetében oly nagy kis herceget.

„Van valahol egy parányi bolygó,

csillagok közt tán az utolsó,

utazhatunk, az egész csak néhány pillanat…

…van valahol egy parányi bolygó,

csillagok közt tán az utolsó,

olyan piciny’, nem fér rá koporsó!”

(Pöty: B-612, a Borostyánkő Gyermekfesztivál dala…)

A történetet a kis hercegről, aki a rózsájával és három vulkánjával él B-612-es bolygóján, nem éppen „vidám mesekönyv”, – és a világért sem sorolnánk a gyermekirodalom tanulságos meséi közé -, a világon sok különböző olvasói csoport szívébe lopta be magát. Az alig száz oldalas könyv dolga volna, hogy időtlen nyelven tanítsa a felnőtteket arra, hogyan nézzék gyermekszemmel a világot, a kicsiket pedig arra, hogyan értsék meg a felnőtteket.

Sajnos, ehhez a korábbi generációkat, a mai kor felnőtt társadalmát is illett volna minderre megtanítani…

Nem kell gyermekeinket ostorozni, ha a kézrátéttel telefont és táblagépet gyógyító mindennapjaikból nem igazán tudják értékelni a magára hagyott rózsájáért aggódó, a rókával barátkozó és az élet elmúlását megtapasztalni kész gyermek dolgait. A mai, emberségtől elidegenülő világunkban hiába várnánk, hogy a gyermeki lélek sorsközösséget vállaljon a kis herceggel. Valami végleg tönkrement…

005

Saint-Exupéry a szó valódi értelmében humanista volt! Rövid életében többször kellett szembenéznie a halállal. A kis herceg ötlete is egy halál közeli élmény hatására született meg benne, amikor 1935-ben a Szaharában kellett kényszerleszállást végrehajtania. Történetét, ezt a meseszép storyt tehát megélte, több napot töltött el élet és halál között a pilóta, amikor az őslakosok rátaláltak és megmentették.

A kis herceg eddig több mint 180 nyelven és dialektusban jelent meg. 80 millió kiadott példánnyal „a világ 50 legolvasottabb könyve” között szerepel. Bár ismerve a Biblia eladási példányszámait és látva a rengeteg könyvespolcokon porosodó példányát, ma az elektronikus könyvtárak korában ez a szám már nem sokat jelent! Magyarra Rónay György fordította le.

A könyv ide kattintva mindenki számára elérhető és olvasható!

Utóirat:

„1998-ban egy halász Marseille-től délre, Riou szigete mellett talált valamit az óceánban, amit Saint-Exupéry ezüst karláncának véltek. Először tévesnek minősítették a hírt, de később bebizonyosodott, hogy a lánc tényleg az íróé volt: rá volt vésve a feleség és a kiadó neve.

006

2004. április 7-én egy francia kutatócsoport igazolta, hogy az a Lockheed P–38 roncs, amelyet 2000-ben Marseille partjainál találtak, és 2003 októberében emeltek ki, tényleg Saint-Exupéry gépe volt. A szerencsétlenség okát továbbra sem ismerték. Az elég valószínűtlennek tűnt, hogy Saint-Exupéryt egy német gép lőtte volna le (annak ellenére, hogy egy német pilóta később ezt állította). A német légierő feljegyzései semmilyen lelövésről nem adnak hírt 1944. július 31-ei dátummal a mediterrán térségben. Ezenkívül a P–38-as roncsain sem láthatók ilyen jellegű nyomok. Ezért egyesek valószínűnek tartják, hogy a szerencsétlenséget műszaki hiba okozta. Néhányan viszont úgy vélték, hogy Saint-Exupéry öngyilkosságot követett el. Mások azt feltételezték, hogy mivel Exupérynek gyakran voltak szívproblémái, talán rosszul lett repülés közben, és így zuhanhatott le.

2008 márciusában viszont közzétették, hogy egy Luc Vanrell nevű búvár, aki 2000-ben megtalálta Saint-Exupéry gépének roncsait, hatévi munkával kiderítette, hogy Horst Rippert 88 éves egykori német harci pilóta lőtte le annak idején az író repülőjét.

A német repülő is csak ekkor értesült róla, hogy ki ült a gépben, és sajnálkozását fejezte ki…”